Botka Ferenc: Déry Tibor és Berlin. A szemtől szembe és forrásvidéke - Irodalomtörténeti füzetek 134. (Budapest, 1994)
Jegyzetek
144 L. A kastély V fejezetét - a falusi elöljáró irataival és iratszekrényével. 145 A kafkai párhuzamok további részleteit 1. Egri Péter id. könyvében (124. jegyz.) 17-22. 146 Egri Péter id. mű (124. jegyz.) 15. 147 Franz Kafka: A változás. Ford. Márai Sándor. = Szabadság (Kassa) 1921. aug. 23.-szept. 1. 182-191. sz. (9 folytatásban) - Déiy Tibor: A Kriska. = Szabadság (Kassa) 1921. aug. 3-18. 166-178. sz. (13 folytatásban). Kafka nyomán a fordításra már Pók Lajos kismonográfiája is felhívta a figyelmet. L. Pók Lajos: Kafka világa. Bp. 1981. 297-298. (Ugyanott a Kafka-irodalom válogatott bibliográfiája: 351-357.) L. még 191. jegyz. 148 E korai olvasmányélmény mélységét talán az is érzékelteti, hogy az író még öregkori ironikus önéletrajzában is beépíti egy fordulatba. Az 1944/45-ös ostrom leírását ugyanis így kezdi: „Budapest székesfőváros lakosai egyik napról a másikra - isten rendeléséből vagy a természet szeszélyéből? - hirtelen pincebogarakká változtak át, az immár klasszikus kafkai példát követve...” D. T: Kyvagiokén. Bp. 1976. 137. 149 Egri Péter id. mű (124. jegyz.) 20-22. 150 „Amikor én, tíz éve, Pesten megismertem, nevető fiatalságának a végén járt. Huszonkét éves volt ekkor” - írja Déry megrázó nekrológjában: Emlékül = Szép Szó 1938. jan.-febr., 21. sz. 4L, és D. T: Botladozás. Bp. 1978. 1. köt. 588. 151 L. ítélet nincs. Bp. 1969. 463-464. 152 Uo. (151. jegyz.) 469-470. (A 24. fejezet: Két befejezetlen mondat.) 153 Szabolcsi Miklós: József Attila, Derkovits Gyula, Bartók Béla. = MTA OK I. 1959. XIV. köt. 1-4. sz. 47., és Sz. M.: Költészet és korszerűség. Bp. 1959. 69-70. 154 Ártinger Imre: Derkovits Gyula Bp. 1934. 25. 155 Németh Lajos: Hozzászólás. = MTA OK I. 1959. XIV köt. 98. 156 Bori Imre: József Attila: Reménytelenül = Oktatás és Nevelés (Subotica - Szabadka) 1974. 4. sz., és В. I.: Szövegértelmezések. Újvidék 1977. Forum. 131. 157 A példákat folytathatnánk a Külvárosi éj (1932) és A város peremén (1933) fémszerű fényeivel és a Téli éjszaka (1933) ezüstjeivel, amelyek változó hangulati funkciója voltaképpen az eddig elmondottakat erősítené. Részletező kifejtésüktől ezért eltekintünk. 158 A már a 15. jegyzetben is idézett, derűs öniróniával megírt önéletrajzában Déry több, mint öt évtizednyi távlatból is ezzel a két színnel idézi meg az ifjú barát alakját; aki 1922 telén jelent meg Feldafingban, hogy üres óráiban ő is társuljon a házigazda, Szilasi Vilmos és az író tóparti sétáihoz: „Ballagásunkhoz egy Bemáth Aurél nevű, 112