Botka Ferenc: Déry Tibor és Berlin. A szemtől szembe és forrásvidéke - Irodalomtörténeti füzetek 134. (Budapest, 1994)
József Attila-párhuzamok
A magatartás ismerős, s nemcsak a Téglás Ferenc-féle válaszból a költő jó szándékú — s néhol talán kissé tudákosan okoskodó — vitairatára. Ez a szektás és ultrabalos hangvétel már magán viseli a későbbi diktatórikus irányítás minden lényeges elemét.171 S hogy mindez nem csupán „ösztönös” leképezéssel keletkezett, hogy Déry maga is koncepciózusán és kritikusan tekintett erre a jelenségre, azt a trilógia egy másik kommunista szereplőjének, az utóbb meggyilkolt Fabriciusnak néhány elejtett megjegyzéséből is kitetszik. „Felszáll az elméletre — mondja ez Ernsztről Hildának — s aztán ottragad... Túlbecsüli az erejét, s ezért nem tud meghátrálni, amikor szükség volna rá... Személyes varázsával hat az emberekre, s nem az igazságával.” (91—92.) Megdöbbentő látlelet. A későbbi személyi kultusz hány prominens képviselőjének a személyiségvázlata lehetne? S még egy vonatkozás, amely viszont József Attilát érinti, méghozzá egészen közelről. Germonról, a „neuraszténiás forradalmár”-ról van szó, az álmodozóról, a javíthatatlan szerelmesről, akit Ilon éppen ezért nem enged a maga közelébe. Akit Ernszt a forradalom tehertételének tekint, s cinikusan így jellemez: a „Germonok kísértetek között járnak, minden lépésük a valóság felé csalódás, s csődöt mondanak, ha eloszlik a köd. Aki reménytelenül szerelmes, ...az nem is akarja megkapni a nőt, mert nem is a nőt szereti, hanem a kísértetet a ködben...” (20.) Véletlen lenne ez a jellemzés? Úgy véljük, nem. S azt is bizonyosra vesszük, hogy nem a berlini élmények párlatából formálódott. Gondolati indítékát ott olvashatjuk a József Attila szerkesztette Valóság első és utolsó számában. Az 1932 júniusában megjelent lap nyitó cikke az Egyéniség és valóság címet viseli.172 Meglehetősen bonyolult, helyenként szinte skolasztikus érveléssel szól a társadalom és az egyén, a forradalmi mozgalom és az egyén kapcsolatairól, továbbá a neurózis társadalmi okairól, feloldásának lehetőségeiről, s arról, hogy a „neurózis és forradalmárság igen sűrűn össze is szövődik”. (Ernszt „jellemzésére” visszautalva: a cikk „érthetőbb” részében arról is olvashatunk, hogy a neurotikus nemileg is képtelen a kapcsolatteremtésre...) 74