Darvay Nagy Adrienne: Megkönnyezett szabadság. Impressziók román-magyar színpadi kölcsönhatásokról 1989-1999 (Budapest, 2000)
Zsámbéki szombatok, avagy a román-magyar workshopokról
94 ZSÁMBÉKI SZOMBATOK, AVAGY A ROMÁN-MAGYAR WORKSHOPOKRÓL lógia konfliktusairól szóló szövegeket a színészek saját anyanyelvükön mondják el, a „meghódítottak" (a románok) pedig a „hódítókkal" való kommunikáció során a másik nép nyelvét használják, míg az istenek mindkét nemzet számára érthetetlenül, görögül szólalnak meg. Az alapgondolat közérthető: a népek és nemzetek között értelmetlenül, kirobbanó sok szenvedést okozó ellentétek az uralkodók magánügyei miatt, szubjektív indulatoktól szítva, érthetetlen túlvilági erők sugallatára törnek ki, ám szerencsére az ifjúság, no meg az idő megoldja a konfliktust, megszünteti az engesztelhetetlen gyűlöletet, vagyis - József Attila szavaival - „a harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés." Az előadás - miként ez az alcímből kitűnt - felvállaltan csak impressziókat tartalmaz görög témára. Ezért az adaptáció készítője fragmentumokat emelt ki és helyezett egymás mellé az eredeti forrásokból, ekképpen a szcenárium úgy aránylott az eredeti drámákhoz, mint képregény az alapanyagul szolgáló regényekhez. Ugyanakkor a zsámbéki „képeskönyv" lényegében librettó, mert Dorina Cri§an-Rusu eredeti és modern hangszerekre komponált élő zenéje, a három nyelv hangzása, az artikuláció, a versmértékek ritmusának hangsúlyozása, a színészek változatos orgánumának színei együttesen korszerű operává állnak össze. Ebben a produkcióban a zeneszerzőnek azért is volt nagy jelentősége, mert a végzetes ellentétek hiábavalósága, s hogy alapvetően az emberek között nincsen különbség, a zenéből egyértelműen kitűnik. Hisz amiként az ősi hangszerek nyomán létrejön egy modern zenei világ, s az antik drámák hangzását rekonstruáló összhangzat természetesen és egyszerűen jut el a mai görög népzenéhez, úgy tartalmaz ez a balkáni muzsika szétválaszthatatlanul, mégis figyelemreméltóan magyar, székely és persze, román népzenei elemeket. íme a történelem folyamatosságában a nemzetek minden ellentétét felülmúló egység, amelyet a művészetek őriznek. A zene mellett Beatrice Bleont, az egykori balett-táncosnő a koreográfiával, a látványos és az ötletes elemek alkalmazásával - és munkatársaival együtt - igyekezett egyfajta rituális színház, a témához és az együttműködés jellegéhez illő színházi rítus totális élményét megteremteni, amely létre jöhetett volna, ha nem csak három hét áll rendelkezésre az előadás színreviteléhez. Nem volt több próbaidőre lehetőség a következő évben sem, amikor Zsámbékon nem is egy, hanem mindjárt két, egymásba olvadó, egymást kiegészítő darab bemutatójára került sor. Ezúttal azt élvezhette a közönség, hogy Beatrice Bleonték mire képesek az igazi komédiázás terén. Sajnos, én nem tudok szemtanúként beszámolni, a kritikák alapján igen szórakozta-