Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége (Budapest, 1994)
„A múlt századi alkotóban egy modem irodalomkritikai gondolkodót fedez fel, sikerrel bizonyítva, hogy annak értekezői életműve rokon a modem európai kritikatörténet törekvéseivel.” Fenyő István, Könyvvilág 1993. március „Dávidházi Péter kiemelkedő becsű kritikatörténeti monográfiája [...] az utóbbi évek szaktudományának csúcsteljesítménye [...] Könyve után bizton állítható: [Arany] elméleti-kritikai óriás is volt.” Imre László, Hitel 1993. május „A könyvnek e sokrétűsége mellett, amely egyetlen ember eszményein és vívódásain, az egész kultúrával kölcsönviszonyban álló mikrokömyezetén s végül egy időtlen modell sajátos, személyes változatán keresztül össze tudja kapcsolni a legapróbb verslábat és a legalapvetőbb filozófiai és morális kérdéseket, [...] meg kell említeni Dávidházinak egy a szememben különösen kedves erényét: a stílusát.” BABARCZY ESZTER, Népszabadság 1993. május 13. „Dávidházi Péter az én (korántsem tévedhetetlen) olvasatom szerint akkora könyvet írt, hogy beszakad az asztal. [...] Túl került (kettőt mondok, de valamivel többet gondolok) az ellenőrizhetőség bűvöletén, de innen maradt a zavarba ejtő szabadságon. Vagy (ha jobban tetszik) valamivel innen van a dekonstrukció romantikáján, de jóval túl a strukturalizmus klasszicizmusán. Jó kis hely, izgalmasan labilis hely.” Szilasi László, Magyar Napló 1993. június 11. „Alea iacta est, immár elkerülhetetlen, hogy Dávidházi Péter új Arany-értelmezésének szempontjait figyelembe véve újragondoljuk „hunyt mesterünk” szépirodalmi életművét is. Utóirat: mindenrendű kritikusainknak pedig melegen ajánlom, hogy készüljenek a kritikusi mesterkurzus Dávidházi-féle tankönyvéből.” Varga PÁL, Alföld 1993. augusztus „Végre alapos, szakszerű és rendkívül eredeti földolgozást olvashatunk az életműnek erről a korábban pazarló nagyvonalúsággal elhanyagolt szeletéről [...] Nem nehéz