Dávidházi Péter: Per passivam resistentiam. Változatok hatalom és írás témájára (Budapest, 1998)

„Ez a rendszerváltozás mámorával kezdődött, majd egyre keserűbb csalódásokba torkollt, mégis gyönyörű évtized hul­lámverésével alighanem sokunkból kikényszerítette, hogy újragondoljuk hatalom, írás és ellenállás szövevényét, újra­olvassuk a »ki adta néked ezt a hatalmat?« példázatos bibliai jelenetét, újraéljük az együttműködés lelkiismereti dilemmá­ját, s a hatalom szétosztódásának világában ismét rákérdez­zünk a passzív rezisztencia hagyományának már-már elfelej­tett tanulságaira vagy a tudományos munka értelmére, esélye­ire és módszertani lehetőségeire." Az Utószó e mondatából valamennyire kirajzolódnak a kötet tematikai egységei. Bevezetésül vázolni próbáltam a fel­hatalmazás alaptémáját a Jézusnak föltett egykori kérdéstől az irodalmi autoritás újkori sorsáig. A tanulmányok első cso­portja a Per passivam resistentiam Deák Ferenc-i jelszavához kapcsolódik, e harcmodor egykorú és későbbi megítéléseivel, Széchenyi és Deák máig jelképérvényű vitájával, valamint Arany János magatartásával szemléltetve az ellenállás magyar hagyományának mentalitástörténeti sajátosságait. A második nagyobb egység fogadtatástörténeti dolgozatai a szószólói költőszerepek kialakulását és utóéletét elemzik, többek közt a Hymnus paraklétoszi szerephagyományának és Petőfi poli­tikai kisajátításainak nyomon követésével. A harmadik tömb az alaptéma tudománytörténeti változataiból áll: előbb a hata­lom fokozatos szétoszlását kíséri figyelemmel a szövegkritika utóbbi másfél évszázadában, majd egy-egy esettanulmánnyal igyekszik rávilágítani a tudósi ellenállás lehetőségeire. Végül módszertani írásokhoz érkezünk, melyek a kritika iskolázott­ságáról, égi és földi normáinak viszonyáról, valamint (Pilinszky beszélgetéseinek, illetve Kertész Imre naplójegyze­teinek elemzésével) az utószerkesztés hatalmi, tulajdonjogi és irodalomelméleti problémáiról szólnak. Az utóbbi tíz év terméséből válogatott gyűjtemény remél­hetőleg kiegészíti három eddigi monográfiám idevágó mon­danivalóját, s talán arról is elárul valamit, hogy miért szeren­csés, aki Shakespeare társaságában tölthette idejét és (mint Kosztolányi mondja) „Arany János bűvös szavával mulatott". Dávidházi Péter

Next