Dénes Iván Zoltán (szerk.): Bibó 100. Recepciók, értelmezések, alkalmazási kísérletek - Eszmetörténeti könyvtár 17. (Budapest, 2012)
III. Értelmezések és alkalmazási kísérletek
ahhoz a kijelentéshez, hogy Isten nem is avatkozhat bele a létezés alapfeltételeibe, hiszen „kötve van saját játékszabályaihoz".22 Már ez a néhány mondat szoros közösséget mutat az embernek Krisztus által megvilágított helyzete leírásával, amit Az európai társadalomfejlődés értelme elején bemutatott Krisztus-kép részleteként olvasunk. Krisztus szerint, mondja Bibó, a hit „az emberi lélek rejtett képességeiben való gyermeki bizalom, azoknak a fölkeltésére való képességet jelenti".23 Nem Isten lép közbe az emberért a szabályok ellenére, hanem az ember képes arra, hogy a képességeiben Istentől kapott szabályokat felismerve és betöltve, lábra álljon. A következő lépésben Bibó elszakad a költeménytől, nem tér vissza a teodícea problémájához sem, hanem saját főtémája gondolatmenetét követve, szinte megismétli (vagy megelőlegezi, nem tudjuk, melyik szöveg született előbb) a Krisztus-képbe foglaltak teológiailag legfontosabb gondolatát. „Rendkívüli jelentősége van annak, hogy a nyugati kereszténység egy rendkívül körmönfont, de éppen az Istennek ezt az emberrel azonos voltát megőrző formáját tartotta meg hivatalos álláspontként, mert azt mondja, hogy Jézus tökéletes Isten és tökéletes ember egyszerre. Amiben az is benne foglaltatik, ami ebben a kérdés szempontjából döntő, hogy Isten ismeri a mi kínjainkat."24 Azaz Jézus, a valóságos Isten és valóságos ember, úgy teremti meg Isten és az ember között a kapcsolatot, hogy az embernek nem kell elhagynia 22 Uo. 23 Bibó István, 1986. III. 20. 24 Bibó István: Három verselemzés, 342-343. Az európai társadalomfejlődés értelme Krisztus-képében ugyanezt így olvassuk: „...ha tudomásul vesszük, hogy [Jézus feltámadása után, - Cs.A.] a tanítványok lelkiállapotában és az adott kulturális környezetben Krisztus Istenné emelése elkerülhetetlen fejlemény volt, akkor el kell ismernünk, hogy Pál apostol volt az, aki Krisztus istenségének olyan fogalmazást adott, amelyben a Krisztus teljes emberi volta sértetlenül benne maradt, és aztán utóbb a Szentháromság körüli vitákban is végül az az álláspont maradt fölül, amelyik mindennemű koncesszió nélkül fenntartotta Krisztus teljes emberi mivoltát. Ez igen jelentős a továbbiakra nézve, mert a keresztény vallás átélői számára azt az alapvető élményt jelenti, hogy Isten ismeri a mi kínjainkat, és a terhelt emberi állapotunkból való kilépéshez egy tökéletesen velünk egyszövetű emberi személyiséggel kell kapcsolatba lépni." Bibó István, 1986. III. 22. 506