Dénes Iván Zoltán (szerk.): Bibó 100. Recepciók, értelmezések, alkalmazási kísérletek - Eszmetörténeti könyvtár 17. (Budapest, 2012)
III. Értelmezések és alkalmazási kísérletek
egymást erősítő hatásainak részletes leírásában és a félelemtől illetve az erőszaktól való egyéni és közösségi megszabadulás útjainak megkeresésében és begyakorlásában ragadjuk meg, akkor tanulmányom kérdése így szól: belevonható-e ebbe a gondolatmenetbe a három verselemzés tartalma? A válasz felé vezető úton először járjuk körül azt a kézenfekvő lehetőséget, hogy Bibó nem ok nélkül elemzett három verset, s a versek sorrendje is tudatos szándékot tükröz. A József Attila- és Radnótivers elemzése nem magában áll, hanem szerves folytatása annak, amit Bibó Illyés Gyula Églakók című költeménye kapcsán mondott el. Sőt, előlegezzük meg azt a feltevést is, hogy a három verselemzés üzenete egymásra épül, az első verselemzésben Bibó exponálja az alapkérdést, a másodikban elmélyíti, a harmadikban pedig kiteljesíti a választ. Églakók Illyés Gyula Églakók című versének bibói értelmezése tudomásom szerint még nem kapott kommentárt. Csak találgathatjuk, hogy a Confessio szerkesztői annak idején miért nem közölték. Hosszúnak tartották? Tekintettel voltak az akkor még élő Illyés Gyulára? Vagy az 1989 előtti magyarországi Bibó-közlések számára előírt határvonalra voltak tekintettel, amely nem engedte be az első nyilvánosságba az 1956-tal kapcsolatba hozható írásokat? Esetleg nem érzékelték sem a versben, sem az elemzésben azt a teológiai tartalmat, ami számukra összekötötte a másik két költeményt? Erre utalhat a közlést bevezető szerkesztőségi mondat is: „E két teológiai tartalmú versről írt elemzésének közreadásával emlékezik folyóiratunk a nyáron elhunyt kiváló tudósra (1911-1979)." Pedig, mint látni fogjuk, az első vers és elemzés is sok lehetőséget kínál a teológiai reflexió számára. Miről szól - a másik két versnél jóval kevésbé ismert - Églakók? Séta Pista, a tragikus sorsú betyár történetét mondja el. Elemzésében Bibó nagy jelentőséget tulajdonít annak a költői eszköznek, melynek révén Illyés mintegy kézen fogja az olvasót, beavatja, sőt belelkesíti abba a képbe, amit a nincstelen béresek alakítanak ki a gazdagokat büntető betyárról. Versszakról-versszakra vonja bele az olvasót a legszegényebbek vágyait teljesítő illúzióba. Megtudjuk, hogy Séta Pista „Igaz vitéz, igazi úr,/Nem rabol,/csak ha rászorul,/És akkor is csak gazdagot,/Ki már sok árvát becsapott. Nem öl, csak ha nincs tenni mást,/És akkor is csak uzsorást,/ 499