Dénes Iván Zoltán (szerk.): Liberalizmus és nemzettudat. Dialógus Szabó Miklós gondolataival - Eszmetörténeti könyvtár 8. (Budapest, 2008)
Identitás – trauma - emlékezet
selője itt is megöl egy ártatlan embert - ezúttal nem ádáz kivagyiságból, hanem inkább balfékségből. De '56 ebben a filmben csak epizód, amely azt hivatott megmutatni, hogy a falu történelemalatti mélyvilágában ez éppúgy kívülről bevitt esemény volt, nem pedig az „itt kapálok" műve, mint a földosztás vagy a begyűjtés. Ugyanakkor a városban tétje lehetett, hiszen a jövő reményét kifejező tiszta fiú csak azért nem vett részt benne, mert anyja betegségének hamis hírével az apja hazahívta. Sok részletszépsége és igazsága ellenére talán a film erőszakolt igazságkeresése teszi tönkre a művet: a rendezőnek minden felismert szenvedés és bűn ellenére ki kell osztani az igazságot, s ez az igazság egyértelműen a harcos, bátor kommunistáé, illetve a kis parasztházban Bartók és József Attila képét őrző fiatalemberé. Az igazság letéteményese pedig - talán az alkotók maguk sem veszik észre - újra csak kívülről bevitt kényszer: a téeszesítés. S még mindig ugyanebben az évben született meg az egyik legnagyobb magyar film, Jancsó Miklós Szegénylegényeibe, amelyről kezdettől hírlett, hogy '56 parabolája. Az egykorú befogadó a befogott betyárok történetére rávetíthette az '56-os tragédia fölött érzett gyászát, a rendteremtők iránti gyűlöletét, s ugyanakkor a bukás elkerülhetetlenségének érzetét. Ezért ez nem lehetetlen, de - s különösen ma már - nem is kényszerítő értelmezés. Más a helyzet a magyar filmtörténet egy másik vitathatatlan remekművével, Makk Károly 1970-es Szerelem című filmjével. Közismert, hogy Déry Tibor két novellájából keletkezett, a forradalom előtt készült, s egy a Rákosi börtönéből hazatérő emberről szóló azonos című írásból, valamint a Két asszonyból, amelynek anyaga Déry saját, '56 utáni börtönélménye - pontosabban anyjának és feleségének ez idő alatti viszonya. A Hatalom hihette, ha akarta, hogy a Rákosi-korszakról van szó, a néző számára pedig Makk apró jelzést rejtett el: egy pádon az Esti Hírlap című délutáni napilap fekszik, amely 1957-től jelent meg. Ám ez a kis fricska nem igazán fontos, hiszen a filmnek éppen az ad ebből a szempontból jelentőséget, hogy „nem politizál", neki édes mindegy, hogy egy politikai elítélt az 50-es vagy a 60-as években szabadul. S enynyiben politikailag is mélyebb, mint az említett hármas osztató történelemfelfogás, mely szerint a Rákosi-korszak rossz, '56 zavaros, a kádári konszolidáció viszont jó, mert - ahogy lehet - megteremti az élhető életet. Szabó István érzelmes-vallomásos korai filmjei sem kerülik el az '56-os jeleneteket. Az 1966-os Apának bemutatásakor sem voltam nagy 440