Deréky Pál (szerk.): A magyar avantgárd irodalom (1915-1930) olvasókönyve Kommentált szöveggyűjtemény (Budapest, 1998)
A magyar avantgárd irodalom
Niddy Impekoven 1924-es budapesti fellépése nyomán keletkezett. József Attila 1925-ben felkereste Bécsben Kassákot, akihez korábban is, későbben is eljutottak József Attila költeményei. Csakhogy Kassák nem volt hajlandó rímes verset, illetve olyan költő munkáját közölni, aki rímes verset is ír, s ehhez az abszurd kikötéséhez mindvégig tartotta magát (egyedül József Attila Simon Jolánhoz írt versét közölte a Munka 1938. évi 63. számában). A szöveggyűjteményben szereplő József Attila-versek zöme 1924-ben keletkezett (utolsónak: JÓZSEF Attila), a következő hat költemény 1925-ben, a többiek (az 1927-es A BŐR alatt HALVÁNY ÁRNYÉK kivételével) 1926-ban íródtak. Többségük korabeli avantgárd folyóiratokban, a budapesti Magyar írás, A Kékmadár, Jel, Fundamentum, a bécsi Diogenes, illetve bel- és külföldi nagy napilapokban, a budapesti Az Est, Népszava vagy a Kassai Napló lapjain jelentek meg; néhány költemény vidéki időszaki kiadványok lapjain. Két vers kötetből származik (József Attila a kérdéses időben három verseskötetet hozott nyilvánosságra: Szépség koldusa, 1922; Nem én kiáltok, 1925; és Nincsen apám, se anyám, 1929), de mivel József Attila avantgárd korszakában keletkezett munkáinak tetemes részét nem hozta nyilvánosságra, a szöveggyűjteményben szereplő 14 költeménye csak a második világháború után publikált hagyatékból vált ismertté. Raith és a Magyar írás szerzői természetesen felismerték a stíluspluralizmus tényét, de meg voltak győződve róla, hogy ötvözniük kell az „eredményeket”. Raith egy tanulmányában egyaránt elhatárolta magát a Tart pour Tart költészettől (ezen a Nyugatot értette) és a Ma „stíluskísérleteitől”: „Aki mozgalmunkat az irodalomtörténeti kritika mérővesszejével akarja lemérni, lehet, hogy tanácstalanul áll velünk szemben. Hová sorozzon bennünket? A Tart pour Tárthoz semmi esetre sem. Az új stílustörekvésekhez, amelyek a vajúdó Európa méhéből az utolsó húsz évben megszülettek? Oda sem. Mert ezek a stílustörekvések nevükben hordozzák - stílustörekvések - születési terheltségüket, a forma szerepének túlbecsülését, a kifejezésmódnak a mondanivaló fölötti elsőbbségét. Ezek a törekvések új művészetet nem jelentenek, csak új formák keresését. Nem mások ezek, mint a Tart pour Tart végső konzekvenciáinak levonása, az önmagáért való művészet ad absurdum vitele. Hitbeli tartalmat az ilyen művészetben természetesen hiába keresünk, mert lehet-e erős hite annak, akinek minden figyelmét az alkotás célja helyett a kifejezés milyensége foglalja le?”60 Raith szerkesztői gyakorlata azonban tág teret biztosított a kísérletezésnek, hiszen József Attila, Reiter Róbert vagy Tamkó Sirató Károly költeményei, amelyek a szöveggyűjtemény anyagában szerepelnek, nemigen mutatnak közös jegyeket, a Raith által megkívánt „hitbeli tartalom” jegyeiről nem is beszélve. 1922 és 1925 között sok munkatárs közreműködésével, ám nagyrészt Raith Tivadar és Hevesy Iván meg-megújuló kezdeményezése nyomán a folyóirat bemutatta az összes lényeges izmust (forrásuk megjelölése nélkül még az orosz konstruktivisták programjait is átvették a bécsi .Egységből) - a szürrealizmus kivételével. Raith, a francia kultúra szerelmese, aki hosszú háború előtti párizsi tartózkodása után 1925-26-ban ismét egy évet töltött Párizsban, valószínűleg ugyanabból az okból nem foglalkozott vele behatóan, mint Kassák: ő sem tartotta elég komolynak hitteljes mondanivalója számára. Palasovszky Ödön keveset publikált a Magyar írásban, de Hevesy Iván révén mégiscsak kötődött a laphoz. 1922-ben kiáltványt adtak ki közösen „A tömegek új kultúrájáért”61 címmel Budapesten. A kiáltványt és Palasovszky egyéb tömegművészettel kapcsolatos nyilatkozatait olvasva nehéz elhinni, hogy elképzelését komolyan is gondolta, hiszen ő még a területenkívüliség előnyeit sem élvezte, mint az emigránsok. Gondolatmenetének kiindulópontja lényegében ugyanaz volt, mint azelőtt 6-7 évvel a fiatal Kassáké, mint kortársai közül a bécsi proletkultosoké, a pesti Raithé vagy mint az aradiaké, újvidékieké (de nyugodtan ide lehetne sorolni akár Szabó Dezsőt is): van egy fiatal nemzedék, az 1900 körül születetteké, akik a háború alatt nőttek fel, de akár nem vettek részt, akár éppencsak részt vettek benne, alapvetően máshogyan gondolkodnak és más kultúrára van szükségük, mint az előző nemzedéknek. „Új nemzedéken” persze mindannyian mást értettek (noha célcsoportjaik részhalmazai esetenként fedték egymást): Kassák az ifjúmunkást, Rosingerék az összes proletárt, Szabó Dezső a fajmagyart, Palasovszky pedig a városi, nagyvárosi fiatalságot, amelyet nem tagolt osztályokra. Magyarországon tudtommal ő gondolkodott először a század második felében az angol-60 Raith Tivadar: Számadás. Magyar írás, 1923. III. évf. 49-51. 61 Hevesy Iván-Palasovszky Ödön: Új művészetet! Kiáltvány a tömegek új kultúrájáért. A korabeli fogadtatás néhány érdekesebb dokumentuma. In: Bécsi Magyar Újság, 1922. jan. 31., 6.; Napkelet (Kolozsvár), 1922., 113-119.; Kassai Munkás, 1922. ápr. 20., 2. 40