Fedinec Csilla - Vehes Mikola (szerk.): Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra (Budapest, 2010)
III. fejezet. Szovjet Kárpátalja (Kárpátontúli terület) 1944-1991
312 I III. fejezet jelentek meg a tantervvel, illetve ahhoz képest, mely 1961 -ben jelent meg nyomtatásban. A IX. osztályban Balassi Bálintot, Csokonai Vitéz Mihályt, Eötvös Józsefet, Petőfi Sándort 42 órában tanították, a X. osztályban Arany Jánost, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Gárdonyi Gézát 37 órában, a XI. osztályban Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, József Attilát, Zalka Mátét, Veres Pétert, Illyés Gyulát 29 órában, miközben mindhárom osztályban 70-70 óra állt a tárgy oktatásához a pedagógusok rendelkezésére. Az érettségi közeledtével egyre kevesebb magyar irodalmi ismeretet kaptak a magyar iskolák tanulói. Bár az óratervben szereplő magyar órák száma nem egyezett meg a valóban a magyar irodalomnak szentelt órákéval, meg kell állapítanunk, hogy az 1940-es évek végén a magyar irodalom kiszorítására indult folyamat az 1960-as években visszafordult. Megindult az irodalomtanítás nagykorúvá válása a magyar tannyelvű iskolákban: nemcsak szövegismeretet, hanem műelemzési, életrajzi, irodalomtörténeti ismereteket is adott. A szovjet időszakban az irodalmi tankönyvek anyaga volt az egyetlen - persze esetleges - forrás a magyar történelemre vonatkozóan. Tantárgyként a magyar nép történelmének oktatását csupán 1989-ben vezették be a kárpátaljai magyar iskolákban, először fakultatív órakeretben, majd kötelező jelleggel, később ismét fakultatív tantárgy lett (ma is az). Ugyanez volt a helyzet a világirodalommal is. A szovjet időszakban egyáltalán nem volt benne a magyar iskolák tananyagában. A magyar irodalom-tankönyvekben az egyetlen vitán felül elfogadott magyar alkotó „a forradalmár költő”, Petőfi Sándor volt. Második világháború utáni alkotó szinte egyáltalán nem kerülhetett be tankönyvekbe, a meghirdetett „szovjet-magyar barátság” ellenére. Ritka kivétel volt például Váci Mihály, akivel levelezett is az egyik tankönyvszerző, Drávái Gizella. Kötetéhez azonban az 1960-as években nem lehetett hozzájutni Kárpátalján, pedig ekkor már beengedték a magyarországi szépirodalmat. A kötetet az egyik magyar szakos egyetemista gépelte indigó alatt és terjesztette bizalmas körben. Egy másik tankönyvszerző, Balla László Veres Péterrel állt kapcsolatban. Az író Helytállás című elbeszélése aktuális volt az 1950-es években, mert igen sikeresen festette meg a magyar falu kollektivizálásának képét. Volt a műben egy mondat: „A feje fölött levő Sztálin-kép éles és finom, de bölcs mosolya mintha világított volna a füstös szobában. ” Sztálin halála után az író levélben adta meg az engedélyt, hogy a rosszul csengő nevet Leninével helyettesítsék a kárpátaljai magyar irodalom-tankönyvekben. Az irodalomtanítás legfőbb célja még az 1980-as években is „a tanulók kommunista világnézetének kialakítása, eszmei-politikai és esztétikai nevelése.” „A tanulókkal tudatosan és alaposan el kell sajátíttatni az irodalmi alkotás eszmei és művészi gazdagságát, művészi ízlést kell beléjük plántálni. Az irodalmi művek olvasása és elemzése során a tanulók ismereteket sajátítanak el az írókról, azok munkásságáról, az irodalomnak a társadalom életében betöltött szerepéről. A tanító feladata feltárni az irodalmi alkotások vallásellenes vetületét is [...] a Lenin-müveknek és pártokmányoknak az irodalom és a művészet kérdéseivel kapcsolatos alapvető elveit és tételeit.” Mind a magyar irodalom-, mind a magyar nyelvtankönyvek szerzői, a Hidas-féle tankönyv kivételével, kárpátaljai pedagógusok, szerkesztők voltak, többek között Csengeri Dezső, Kormos Adél, Vlagyimir Mihály, Vlagyimir Piroska, Popovics Tibor, Drávái Gizella, Balla László, Gortvay Erzsébet, Kótyuk István, Palotai Etelka, Varga Júlia, Imre Éva, Kulin Katalin, Keresztyén Balázs, Bagu Balázs és mások. A szovjet időszakban a kisiskolások az októbrista szervezet, az általános iskolások