Fedinec Csilla - Vehes Mikola (szerk.): Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra (Budapest, 2010)
III. fejezet. Szovjet Kárpátalja (Kárpátontúli terület) 1944-1991
340 I III. fejezet Balia László tevékenységét irodalmi kalózkodásnak és politikai kalandorságnak nevezi, és a nemzeti kisebbségi problémák orvoslását sürgeti. 1972-ben újabb hasonló írás született. Ez a II. Beadvány - mely Az SZKP KB Politikai Bizottságának, az SZKSZ legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alcímet viseli - átfogóan elemzi a magyar kisebbség helyzetét, s rámutat a legfontosabb gondjaira, bajaira. Azok sürgős orvoslását kéri. így lépett ki az irodalmiság és kultúra ügye - a kisebbségi magyarság megmaradásának feltételeit kimondva - egy szélesebb nyilvánosság elé. Az 1970-es évek körül született Kovács Vilmos-versek - Verecke (1967), Bikaháton (1970), Világosító szent Gergely örmény püspök fohásza az Úrhoz (1975), Testamentum (1977) - csak 1992-ben láttak napvilágot. A Forrás Stúdió tagjait a sors szétszórta, külön-külön kerestek utakat önmaguk számára. Volt, aki Kárpátalján hosszú évekig nem publikált, de akadt olyan is, akinek kötete jelent meg. A Kárpáti Igaz Szó keretein belül létrehozott új stúdió - a József Attila Irodalmi Stúdió - a Balla László által képviselt „szovjet magyarok” ideológiáját követte. 10.4. Irodalmi, kulturális élet az 1980-as években Az 1971-ben életre hívott József Attila Irodalmi Stúdió a felszámolt Forrást volt hivatott pótolni. Tóth István 1998-as megállapítása szerint „közutálattól övezett” volt ez a stúdió, tagjai pedig „szürkék, agitatívak és unalmasak voltak”. Szerinte a kárpátaljai irodalmi nívó és gondolat mélyrepülése volt ez a műhely. így következett a kárpátaljai művelődési közéletben egy olyan évtized, amikor számottevő kulturális esemény, nagy jelentőségű alkotás nem született. Annak ellenére, hogy Balla László művei ekkor átalakulóban voltak. Újabb könyveiben Balla László ugyanis egyre inkább etikai problémákat kezdett feszegetni. A Kovács Vilmos és a Forrás ellen megvívott harca közben napvilágot látott könyvei — Parázs a hóban (1967), A világóra ketyegése (1970), Tapsi titok (1972), Értekezem, tehát vagyok (1973), Csillogó, lobogó, vibráló tájak (1975), Nevető csillagok (1976), Visszapillantó tükör (1977) - részben szépirodalmi alkotások, részben pedig a kultúra különféle területeit vizsgálják. E könyvekben csak burkolt formában jelenik meg Balla László azon szemléletes elgondolása, melyet „a legfőbb parancs elveként” ismertetett először 1983-ban. Ezen elgondolásának lényege, hogy az életben maradás mindennél fontosabb. Hogy az Elet továbbörökítése érdekében az ember mindenét, a múltját, emlékeit is feladhatja - tettét szentesíteni fogja e nemes cél. Példázattá emelt gondolat ez, amely úgy is értelmezhető, hogy az elkövetett tettek nem a Kovács Vilmos és a Forrás által képviselt kulturális önazonosság irodalomban való meghonosodása ellen irányultak, hanem épp az irodalom, a magyar szó továbbörökíthetősége érdekében történt minden. Szerinte csakis a szovjethatalommal összedolgozó, együttműködő magatartás volt az egyedüli életképes módszer, amely a kárpátaljai magyar irodalmat életben tarthatta. A József Attila Irodalmi Stúdió 1981-es átszervezésétől kezdődően ugyanis termékeny és hathatós évek következtek Kárpátalja kulturális, irodalmi életében, amelyeket mind a mai napig csupán megközelíteni tudott egy-egy tömörülés, lap vagy esemény. Az 1971-től Márkus Csaba és Erdélyi Gábor által koordinált Stúdiót 1981-ben egy háromtagú vezetés vette át Balla D. Károly, Dupka György és Horváth Sándor személyében, és innen számítható az a szakasz, amit „a lendület évei”-nek is lehet nevezni. Balla