Fedinec Csilla - Vehes Mikola (szerk.): Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra (Budapest, 2010)
IV. fejezet. Kárpátalja (Kárpátontúli terület) a mai Ukrajnában 1991-2009
524 I IV. fejezet séget látott. Mindazt, amit Kárpátalja magyarsága kulturális vívmányként teremtett meg a szovjet ideológia birodalmi megkötéseivel szemben, most, az ukrán állam keretein belül - azt remélte - megtarthatja, rögzítheti, fejlesztheti. Ugyanakkor kétségei sem ülhettek el. Tudniillik már 1990-ben olyan jól ismert kifejezések hangzottak el Ungváron egy kiemelt kulturális rendezvényen, mint „ukrán magyarok” vagy az „ukrán földön” élő magyarok, melyek már ismerősek voltak a „szovjet magyarok” idejéből. Remény és kétség között formálódott tehát Kárpátalján a kulturális önazonosság. Az első kárpátaljai irodalmi folyóirat, a Hatodik Síp műhelye, immár a politizálást is vállaló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tevékenysége, az új könyvkiadók körüli mozgás, s a legkülönfélébb egyéb helyeken, kulturális térben folyó munka természetes kulturális többközpontúságot alakított ki. A KMKSZ-en belül pedig már határozott szemléleti különbözőségek kezdtek jelentkezni. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (1992) létrejöttével Kárpátalja felelős gondolkodói elvégezték azt a munkát, melynek hozadékaként a kárpátaljai magyarság kettévált. Most már meggyőződése, illetve érdekei mind a két felet más-más szövetséghez kötötték. Figyelemre méltó Tóth Istvánnak az a megállapítása 1998-ból, miszerint „az egykori »irodalmi vita« törésvonala kisebb kiigazításokkal megfelel a mai kárpátaljai magyar politizálásban meghúzódó választóvonalnak”. Erre a két politizáló érdekvédelmi szövetségre gondolt Tóth István, az „irodalmi vitát” pedig arra értette, ami Kovács Vilmos, Fodó Sándor és a Forrás Stúdió, valamint Balla László majd a József Attila Irodalmi Stúdió között volt tapasztalható a szovjet birodalom idején. A kárpátaljai magyar irodalom fő sajátosságaira rámutató Görömbei András 1997-ben azt a lázas munkát, amely 1991 után töretlenül folytatódott Kárpátalja kulturális életében, mintegy számadásként értékeli. Az értékek bemutatása, számbavétele és tudatosítása ekkor komoly igényként jelentkezett. Ezt példázza, hogy ebben az esztendőben, 1991-ben újra megjelent a könyvtárakból, iskolákból régóta teljesen eltűntetett mű, a Holnap is élünk. A Kovács Vilmos életműnek ekkor ez volt a legelső újra kiadott kötete, de már 1992-ben jött is a második könyv, a Testamentum című verseskötet, melyben olyan, addig nem publikált nagy versek is megjelentek, mint például a Verecke vagy a Testamentum. A sorsot tudatosító, felmérő költemények ezek, amelyek megjelenésük óta számos reprezentatív kiadás elmaradhatatlan részei. És nyomban 1993-ban napvilágot látott a ...folytatás című kötet is, amely a „válogatás az életműből” alcímet viselte, és a tanítványok gondolataival, S. Benedek András előszavával, valamint Vári Fábián László utószavával ajánlotta az olvasóknak Kovács Vilmos költészetét. De előzménye is volt az értékfelmutatásnak, így például A magyar irodalom Kárpátalján című irodalomtörténet, Pál György még 1990-ben kiadott áttekintése, vagy M. Takács Lajosnak a Vergődő Szél (1990) című antológiája, amely minden addiginál teljesebb válogatás lett. S. Benedek András pedig 1993-ban Kovács Vilmos szellemi öröksége kapcsán azt a megállapítást teszi, hogy Balla D. Károly, Vári Fábián László, Füzesi Magda, Fodor Géza, Finta Éva, Nagy Zoltán Mihály és Dupka György írói teljesítménye épp „azért formálhat jogot az egész magyar irodalom megbecsülésére”, mert ezek a szerzők a Kovács Vilmos-i hagyományt folytatják. A kovácsi életmű újrakiadása, közkinccsé tétele, valamint szimbólummá minősítésének kísérlete mellett nem kevésbé fontos például a Nézz töretlen homlokomra, a Forrás Stúdió versantológiájának megjelentetése 1994-ben. Vagy a kicsit távolabbi hagyományo