Ferenczi Attila: Valerius Flaccus és az epikus hagyomány - Apollo könyvtár 24. (Budapest, 2003)
Apollo Könyvtár 24 Ferenczi Attila VALERIUS FLACCUS ÉS AZ EPIKUS HAGYOMÁNY Valerius Flaccus nevét Argonautica című töredékes eposza miatt őrzik az irodalomtörténetek és a lexikonok. A mü újkori befogadástörténetének utolsó századában annak a veszélye fenyegette a szerzőt, hogy olvasók híján csakis lexikonok és irodalomtörténetek szereplője válik belőle. Szokatlanul heves kritikát váltott ki az Argonautica számtalan elemzőjéből. Az esztétikai értéket az eredetiségben kereső romantikus olvasói magatartás nem sok élményt talált Valerius Flaccus hexametereiben. Kiábrándította az a szoros kapcsolat, amely a szöveget Vergilius Aeneivéhez fűzi. Az Argonautica ugyanis sajátos választ ad a korszak epikájának kétségtelenül legnagyobb kérdésére: hogyan létezhet tovább egy irodalmi műfaj a beteljesítő remekmű megszületése után? Milyen lehetőségeik vannak az utódoknak a klasszikussá vált költőelőd árnyékában? Valerius nem tér ki az összehasonlítás elől azzal, hogy más típusú epikát ír, mint nagy elődje, hanem éppen az Aeneishez fűződő viszonyában definiálja saját epikáját és annak eredetiségét. Éppen ott a legeredetibb, ahol a leginkább a tradíció folytatója. Az intertextualitás problémáinak fogalmi felvetése teremtette meg a 20. században az elméleti alapjait egy olyan mű átalakuló értelmezésének, amelynek valódi létezési formája az irodalmi reflexió. Argumentum • Budapest