Ferenczi Attila: Valerius Flaccus és az epikus hagyomány - Apollo könyvtár 24. (Budapest, 2003)

Apollo Könyvtár 24 Ferenczi Attila VALERIUS FLACCUS ÉS AZ EPIKUS HAGYOMÁNY Valerius Flaccus nevét Argonautica című töredékes eposza miatt őrzik az irodalomtörténetek és a lexikonok. A mü újkori befo­gadástörténetének utolsó századában annak a veszélye fenye­gette a szerzőt, hogy olvasók híján csakis lexikonok és iroda­lomtörténetek szereplője válik belőle. Szokatlanul heves kritikát váltott ki az Argonautica számtalan elemzőjéből. Az esztétikai értéket az eredetiségben kereső romantikus olvasói magatartás nem sok élményt talált Valerius Flaccus hexametereiben. Kiábrán­dította az a szoros kapcsolat, amely a szöveget Vergilius Aeneivé­hez fűzi. Az Argonautica ugyanis sajátos választ ad a korszak epikájának kétségtelenül legnagyobb kérdésére: hogyan létezhet tovább egy irodalmi műfaj a beteljesítő remekmű megszületése után? Milyen lehetőségeik vannak az utódoknak a klasszikussá vált költőelőd árnyékában? Valerius nem tér ki az összehason­lítás elől azzal, hogy más típusú epikát ír, mint nagy elődje, ha­nem éppen az Aeneishez fűződő viszonyában definiálja saját epikáját és annak eredetiségét. Éppen ott a legeredetibb, ahol a leginkább a tradíció folytatója. Az intertextualitás problémái­nak fogalmi felvetése teremtette meg a 20. században az elmé­leti alapjait egy olyan mű átalakuló értelmezésének, amelynek valódi létezési formája az irodalmi reflexió. Argumentum • Budapest

Next