Fodor Géza: Zene és színház - Alternatívák (Budapest, 1998)
Az ellenfelvilágosodás Varázsfuvolakritikájában kifejezésre jutó elzárkózás, sőt destrukció nem más, mint kiábrándult visszahatás egy előző korszak emberhívő idealizmusára, a magukat becsapottnak érzők védekező bizalmatlansága minden jóindulatú hiszékenységgel szemben, „a felvilágosodás projektumának" bukásán való forró kétségbeesés lehűlt, de agresszív maradványa. Ez a szemlélet egy kamaszé, aki még férfikorában is meg van sértődve, mert valaha irgalmatlanul kiábrándították. Titkon botrányosnak érzi, hogy a valóságos világ és a radikális igazság nem egy, s meg van sértődve a történelemre. Ezzel az infantilizmussal szemben az érett szellem csak még jobban értékelheti, hogy van egy mű, amely a művészi tökéletesség szintjén töretlenül őrzi a felvilágosodás hitét. Tudja, hogy, miként egy Bach-kantáta nem istenérv, úgy A varázsfuvola sem érv „a felvilágosodás projektuma" mellett, de emiatt sem fájdalmat, szégyent és gyászt nem kell éreznie, sem késztetést, hogy e projektum belső ellentmodásait és kudarcát már az operában is kimutassa. Kiinduló kérdésem így szólt: érdemes-e visszavonni A varázsfuvolát?