Gabnai Katalin: Mintázd meg levegőből. Színházi írások (Budapest, 2006)
Vőlegény
mozgása a végére kissé elfelejtődik. Szépek és erőteljesek a táncok, jók a tablók. Mozgás: Horgas Ádám. Csúszik Zsiga, a Papa - Eperjes Károly. Rajta van a legvadabb bohócnadrág, még ha fekete szürke kockás is, a mértéktartás végett. Nekem ez a katonaszabadító, „ügynök” Csúszik Zsiga vagy fél tucat megvilágosodást hozott. Rudolf Péter és Eperjes elolvasták a darabot, s egy olyan speciális szörnyeteget alkottak meg, akit megvéd a bolondok glóriája. Míves, remek alakítás. Pokorny Lia mint Kornélka, a huszonötéves szüzesség hőpáncéljában vacogja végig a történetet. О már levegőt is tud venni Szép Ernő módra. Ártatlanság és elszántság, kétségbeesés és dac, számítás és beszámíthatatlanság- van minden, ami itt most kell. Mese gurul végig a színpadon. Csak ne fájna annyira, most is, ez is, mindannyiunknak. 2005. március 14. (Zsöllye) „REJTŐZŐK” Tasnádi István: Vanek úr Afrikában - József Attila Színház Méhes László Schwajda György: A néma revolverek városa - Pesti Magyar Színház Iglódi István Száz éve is elmúlt, hogy megszületett, s hatvanhárom éve már, hogy meghalt Rejtő Jenő. Azóta többször akartak utcát elnevezni róla, hat évvel ezelőtt pedig már odáig jutottak a rajongók, hogy szobrának fölállítását tervezzék, állítólag össze is jött a szükséges summa, csak épp egy része elment utcatáblákra, mert 2001 őszén a Hevesi Sándor tér és a Szövetség utca egy részét, egy kb. száz méternyi útszakaszt, Rejtő Jenő utcának kereszteltek el. Olvassák, idézik, betéve fújják, főként fiúk és férfiak. A hajdani Füles rejtvényújság képregényei pedig a műfaj történetének magyarországi csúcsát jelentették. Személy szerint többször irigyeltem már a P. Howard-rajongókat, mert nekem ez a világ nem nagyon nyílik, illetve úgy enged át magán keresztül, hogy észre sem veszem, s már megint kint vagyok. De most majd újra előveszem - legalábbis a „tizennégykarátosat”, mert két - több mint problémás - színházi este is efelé terelget. Rejtő és a színház már korán kapcsolatba kerültek. Bár az írót szülei nyelvtanárnak szánták, köztudott, hogy ő Rákosi Szidi színiiskoláját látogatta, játszta Liliomot, föllépett Az ibolyá-Ъап, még Berlinbe is kiment színházat tanulni, csak aztán, ahogy mondani szokás, elvitte az élet. Szövegtanulási problémái aligha lehettek, hiszen legendák keringtek fényképező technikájú memóriájáról, egyik nevezetes kávéházi kunsztja volt például, hogy ötven egymáshoz nem tartozó szó láncát bármelyik tételtől elindulva sorolni kezdte az adott sorrendben, hibátlanul. Színes vonalakkal fölskicceit regényalakjai a semmi ködében lebegnek, sehol és mindenhol életre hívhatók, a színháziak pedig - bár egyre inkább és egyre többet, s ahogy az idő megy, sokszor szükségesen és helyénvalóan - mentegetőznek, mert nem bírnak ellenállni a kísértésnek, s újra és újra színpadra hívják a nevezetes figurákat. (Vanek urat, például, kinek alakját a Bucsinszky Kávéház világot járt tulajdonosáról, Vanek Józsefről mintázta a szerző.) 60