Gál István (szerk.): Babits Mihály. Tanulmányok, szövegközlések, széljegyzetek (Budapest, 2003)

Szövegközlések

Radnóti-dokumentumok a Babits-hagyatékban A Babits-hagyatékban Radnóti Miklósnak a nagy költőhöz intézett több levele és más rá vonatkozó irat is található. Nem esztétikai-irodalomelméleti problémákról szólnak, de mégiscsak fontosak a két költő viszonyát, Radnótinak a Nyugathoz való csatlakozását illetően. Életrajzához és pályaképéhez némi adalékkal hozzájárulnak. Annál is inkább, mert Babitsnak egy Radnóti fiatalkori kötetéhez fűzött kritikai megjegyzése annak ide­jén nagy port vert föl, és bizonyos fokig a József Attilához hasonló ellenséges állásfog­lalást véltek benne fölfedezni. Radnótinak a Nyugatban való sűrű megjelenése, Baum­­garten-díjjal való kitüntetése és a Babits emlékkönyvbe írt megrázó búcsúverse még növelte a két költő viszonyának tisztázatlan jellegét. Nevének első előfordulása Bálint Györgyékkel a Tátrából közösen küldött levelező­lapjuk volt 1931. július 10-ről. Bálint György Babits kedvenc kritikusai közé tartozott, szavára sokat adott. A Nyugatban ő írt először Radnótiról, a Pogány köszöntőről többek közt ezt: „Igen tehetséges fiatal lírikus - abból az egyre ritkább fajtából, amelynek százszázalékra lírai mondanivalói vannak és amely sohasem lépi át az önmagunk de­markációs vonalait... Csupa líra ez és mégis annyira más.” (Nyugat, 1930. II. 880. 1.) Nem sokkal utána, de még az első üdvözlet előtt Kardos László az Újmódi pásztorok énekéről ezt állította: „Ez a paraszti nyers dünnyögéstől felszabadult, egészséges eroti­­kájú, suhanc-nótákból és az idillekbe kerekedő optimizmus tiszta dallamaiból összeszűrt zene, amely egy tájszavakkal termékenyített, gazdag és erős nyelven tör át, már a Rad­nóti Miklós külön hangja.” (Nyugat, 1931.1. 698. 1.) Mindenesetre még az Újmódi pásztorok énekének megjelenése előtt verseket küldött Babitsnak, de véleményezésük és közlésük annyira elhúzódott, hogy közben megjelent új kötete, és így Babits visszaküldte a verseket. 1931. október 27-én újabb tíz verset kül­dött be, éspedig nemcsak a Nyugatnak, hanem a közben már készülő Új anthológiának. Ez azonban nem a fiatal költőnemzedék bemutatkozása lett, ahogy a Nyugat hirdette. Valójában az egész irodalmi világ számára kiábrándító kiadvány volt. Készülésének technikája kiszűrődött, és ennek alapján az egészet inkább Török Sophie társasjátékának tekintették, aki a Nyugatban abban az időben futtatott költőnő-ismerősei közül igyeke­zett minél többet megjelentetni. Harminchárom költő száz versét tartalmazza, teljesen szeszélyesen válogatva ki a résztvevőket és aránytalanul a versek számát. A Nyugat má­sodik nemzedékének, az akkor már 30 körül járó költőnemzedéknek együttes hivatalos elismerése volt ez, nem pedig a legfiatalabbak bemutatkozása. Maga Babits írta hozzá az előszót, ebben a nagy nemzedék kodifikációját adta Erdélyi, Illyés, Sárközi és Szabó Lőrinc elismeréséhez. Radnóti nemzedékére először csak az általa és Fejtő Ferenc által közösen szerkesztett, Kosmos-kiadású „Tizenkét költő” című antológiájában került sor. Ez idő tájt járt Móricz Zsigmond Szegeden és fölhívta a Szegedi Fiatalokat, támogas­sák az újjászervezett Nyugatot. Buday György „szegedi fiatal” volt az első a Nyugatban.

Next