Gál István (szerk.): Babits Mihály. Tanulmányok, szövegközlések, széljegyzetek (Budapest, 2003)
Szövegközlések
József Jolán két levele József Attila halála után 713 se, hanem József Attila halála után bekövetkezett családi katasztrófájuknak és anyagi romlásuknak szörnyű ábrázolása is: Budapest, 1938. november 18. Mélyen tisztelt Uram! Szíves türelmét, elnézését és megértését kérem alábbi soraimért. Most decemberben lesz egy éve, hogy eltemettük Balatonszárszón drága testvérünket - József Attilát. Avval a szörnyű vigasszal búcsúztunk tőle, aki küzdelmes életünk minden büszkesége, reménysége és öröme volt, hogy jobb neki. Húgom Attila szörnyű halála előtt fél évvel jutott özvegységre, három kis gyerekét kell felnevelnie havi 150 pengő kegydíjból. Engem egy hónappal ezelőtt hagyott el férjem, olyan körülmények között, hogy még megmaradt pár darab bútoromat kellett eladnom, mindenemet zálogba kellett tennem, hogy kifizessem otthagyott adósságait és legyen annyi pénzem, hogy leutazhassak a nagyon beteg Attilával húgomhoz. Nem tudom elmondani, milyen reménytelen körülmények között próbáltuk ott tákolgatni magunkat és egymást. Egy hónapot tölthettünk még együtt hárman. Ha nem is lett volna probléma ott a fűtött szoba, és mindennapi meleg ebéd - mi nagyon sokat éheztünk és fáztunk életünkben -, akkor is gyötrelmes és majdnem elviselhetetlen lett volna azt látni, ahova Attila jutott. Én voltam a legidősebb testvér, hosszú ideig, anyánk hosszú és rettenetes betegsége alatt - rákja volt -, és halála után én voltam a családfenntartó. Attila volt a legkisebb, az egyetlen fiú, rajta csüngtünk, érte dolgoztunk, mennyi örömöt jelentett nekünk okossága, tehetsége és ide jutottunk a reménykedések és rettenetesen küzdelmes esztendők után, borzalmas halálához. Csak azt tudom mondani még erről, hogy ha nincs a húgom három kis gyereke, akiket nekünk fel kell nevelnünk, mi is vele, utána mentünk volna. Attila halála hosszú hónapokra beteggé tett. Egy pár jóbarátja törődtek velem, tartottak el, szegény és gondokkal küzdő írók. A Baumgarten-díj töredék reám eső része és amit Attila könyve apránként jövedelmezett, hozzásegített, hogy lassan-lassan összeszedjem magamat, hogy legyen egy kis albérleti szobám és nekilássak az álláskeresésnek, vagy valamilyen egzisztenciát teremtsek magamnak. Mindezt azért írtam le, hogy ehhez kérjem a segítségét: állást szerezni még nem tudtam, bár Illyés Gyula is szólt már érettem az Est lapoknál, hogy alkalmazzanak - kitűnő gépírónő vagyok, nagyon alkalmas szerkesztőségi munkára -, de addig is, amíg sikerül így elhelyezkednem, ellátnának alkalmi gépírási munkákkal. Attila írógépe még mindig a zálogban van sok egyéb holmival együtt, ha ezt ki tudnám váltani, megkereshetném azt a keveset, amire legszerényebb megélhetésemhez szükségem van. Mélyen tisztelt Uram! Nagyon szépen kérem, hogy kétségbevonhatatlan és mindenkiben tiszteletet keltő tekintélyével járjon közbe, hogy kaphassak annyi segélyt, amenynyiből Attila írógépét, télikabátomat kiválthassam a zálogból és elsején kis házbéremet ki tudjam fizetni. Dolgozni szeretnék és ehhez kérek segítséget a tél küszöbén. Tudom, hogy kérésem szokatlan és semmi olyant nem tudok felmutatni, ami egyébként természetessé tenné, hogy a Baumgarten-hagyaték kuratóriumához fordulok, de bízva bízom abban, hogy nem teljesíthetetlen. A szerencsétlen sorsú József Attila emlékére hivatkozva kérem ezt, ki őt a magam nyomorúságos eszközeivel felneveltem, dédelgettem és elvesztettem. Nem szabad odajutnom, ahová ő jutott, helyt kell állnom húgom kis