Goda Gábor: Tűnődések (Budapest, 1997)
Az esztétikáról
Önmaga számára legyen az. Nálam ez azt jelenti, hogy füllentenem kell, ha úgy érzem, hogy a füllentéstől válik a dolog hitelessé, mert én sose fogadtam el, hogy a tények döntik el egy kérdés igazát. Ez lehet a joggyakorlatban alapvető kérdés, de a művészetben semmi körülmények között sem az. Ezért bármit kitalálhatok, de amit kitaláltam, annak a valóságot kell tükröznie, ami ténylegesen, mélyen igaz ezen a világon. De nem kell a tényékhez ragaszkodni, mert a tények mindig elferdítik a valóságot. József Attila ezt úgy fejezi ki tömören, hogy az igazat mondd, ne csak a valódit. Tény és valóság engem soha nem foglalkoztatott. Inkább majdnem azt mondhatnám, hogy megfogalmazatlan elméletként élt bennem, hogy azt hazudok, amit akarok. És amit én hazudok, az mindig valóság az adott műben. Ha az író nem tud hazudni, az már írói fogyatékosságot is jelent. Ez nagyon fontos motívum az én számomra, hiszen így tudtam kitalálni sok történetet, és mindig arra törekedtem, hogy húsból-vérből való embereket ábrázoljak, akik élő emberek lesznek az olvasó képzeletében. De ezenkívül valamilyen etikai mondanivalót is kell hordoznia az írásnak. Valamilyen nézetnek, ami társadalmilag az ember hitvallásához tartozik, feltétlenül lennie kell benne, hogy tudja az olvasó, hol is állok a világban. A művekben tehát tudás, felfogás, etikai tartalom van, és nem az, hogy hogyan kell megírni. Az esztétikával nem sokat foglalkozom. Nem tartozik bele abba a munkakörbe, ami szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön valamilyen művészeti alkotás. Természetesen minden műnek meg kell teremteni a maga saját külső és belső formáját. Másrészt minden valamire való művésznek egyéninek kell lenni, mégpedig olyan mértékben, hogy az karakterisztikus, mások által felismerhető és teljesen individuális legyen. Ha valaki egy 110