Goda Gábor: Tűnődések (Budapest, 1997)
Az öregségről
rodban ez nem volt jelen, vagy annál a társaságnál, vagy megvoltak a szervezeti lehetőségek ennek a feszültségnek a feloldására, de a francia forradalomban is, az antikvitásban is jelen volt a nemzedékek kiélezett összecsapása. — Én nem azt állítom, hogy bizonyos összecsapások nem voltak. A jellegét akarom kifejezni. Senki nem haragudott meg a másikra, nem volt benne agresszivitás. Természetesen később, amikor a fasizmus megjelent, ez óriásit változott, de a harmincas évek legelején nem volt. Természetszerűleg az sem volt, hogy az idősebb írók arra használták volna fel a fiatal írókat, hogy előadásokat tartsanak nekik arról, hogyan kell írni. Ez a preceptori, pedagógus szellem nem létezett. Nagy Lajos elolvasott egy novellámat és azt mondta: nagyon jó ez a novella, három hibát találtam benne — az Újság-hun jelent meg. És mit találtál benne? — kérdeztem. — Nézd, nem ott kezdődik, ahol ez a történet kezdődik valójában. Nem ott bontod ki, ahol igazán ki kellene bontani, és nem ott fejeződik be, ahol be kellene fejeződnie. A többi igazán nagyon jó. Ennyit mondott erről az egész dologról, és én teljesen összeomlottam, mert éreztem, hogy mindent rossznak talált. De nemhogy haragudtam Nagy Lajosra, vagy a magam álláspontját indulatos védelemben részesítettem volna, erről szó sincs. Hazamentem, és elkezdtem tűnődni, hogy miért mondta mindazt, amit mondott. Rájöttem, milyen félelmetesen igaza van és átírtam a novellát. Nem egyszer, háromszor írtam át. A Nulla Károly lázadása című elbeszélésről van szó, és végül meg tudtam oldani a dolgot. Hasznomra vált ez a rövid, de nagyon kemény intelem. Mert Nagy Lajos nagyon kedves, de nagyon kemény ember volt, amikor indulatokról volt szó. Nem szeretett édes szavakat használni, de például megbánta, hogy József Attilához, akit ő a legnagyobb korabeli magyar költőnek tartott, nem volt elég 94