Goda Gábor: Tűnődések (Budapest, 1997)
Az öregségről
kedves. Ezek azok a dolgok, amikről — bár sokszor írtam róluk — szintén nem lehet eleget beszélni. József Attila megmutatta neki a Mama című versét, amit ott írt a Japán kávéházban, és az utolsó soránál elakadt. Vagy huszonöt változatot készített, nagyon bízott Nagy Lajos ítéletében, mert világos, precíz, logikus, egyértelmű nyilatkozat volt mindig, amit ő mondott. Nagy Lajos homlokára tolta pápaszemét, elolvasva az egyik sorra rábökött: kékítőt old az ég vizében — ez maradjon. József Attila abban a pillanatban megértette, hogy Nagy Lajosnak igaza van. így maradt meg ez a sor, így maradt meg ez a magyar irodalomban. Egyszóval ez volt az igazi, írói segítség. Nem az, amikor egyébként művelt emberek, akiknek a művészethez nem volt igazán semmi közük, nagy bölcsességeket mondtak ideológiai nézeteiket kifejtve, és órákon keresztül arról beszéltek, hogy kellett volna ezt vagy azt csinálni. — Szerinted a fiatal vagy az öreg emberben van meg inkább a halálfilelemf — A fiatal emberben éppen úgy megvan, csak nem foglalkozik vele folyton. Ha a régi, ifjúkori Japán kávéházi beszélgetésekre gondolok vissza, emlékszem arra, hogy mi, fiatalok is mennyit beszéltünk erről a kérdésről. — De az nem biztos, hogy egyéni életérzésként, lehet, hogy elméleti értékként merült fel csupán. — Akárhogyan van, téma volt. Nem volt távoli dolog, amire azt mondtuk: minket ez nem érinthet. A fiatal ember attól fél, hogy ez vele is megtörténhet. Sőt, nagyon gyakori volt. A fiatal ember átéli mindig, hogy az általa nagyon becsült idősebbek eltávoznak. Ez nagyon mély benyomást tesz, és az egész életén keresztül kíséri. Ma is pontosan emlékszem az első halálesetre a családban: a nagyanyám halálára. Aztán meghalt a bátyám, később az édesanyám, édesapám, azok a nők, akikhez igazi 95