Hajdu Péter: Fejezetek a filozófiai gondolkodás történetéből (Budapest, 2010)
Az újkori filozófiáról
klasszikus barbarizmussal, a tömegek manipulálásával” — szemben felemeli a szavát. Nem hagyja ki az oroszországi proletárforradalmat sem. Szerinte az orosz marxizmus is hasonló a vallásokhoz: ígér egy boldogabb világot a jelen szenvedéseiért. De ez a boldogabb világ nem születik meg, mert a magántulajdont eltörölhetik bár, az ősi agressziós ösztönt nem a magántulajdon hozta létre, így az nem is szűnik meg. A másik oldalon Oroszországban viszont néhány forradalmár - így Trockij és Kollontaj asszony - szimpatizáltak a freudizmussal. Hirdették Freud szellemében, hogy szexuális forradalomra, a szexuális elnyomottság alóli felszabadulásra is szükség van. A szovjet állam családjogi törvényeit is ebbe az irányba fejlesztette. A szovjet tudomány a ’20-as években, amikor még még nem fojtották el ezen a területen is a tényleges tudományos vitákat - szerette volna beemelni a marxista tudományba a freudizmust. A magyar kommunista Varjas Sándor véleménye is ez. De megjegyzi: a belső önelnyomás sötét erői elleni egyéni harc nem pótolhatja a külső osztályelnyomás elleni küzdelmet. Lukács György is a Történelem és osztálytudat c. könyvében azért kritizálja a freudizmust, mert történelmietlen, mert örök, őstényállásnak fogja fel az általa bemutatott helyzetet. Egy olyan társadalomban -jelenti ki amelyben nincsenek osztályantagonizmusok, a freudi pszichoanalízisre sem lesz szükség. Végül is nem Varjas és nem Lukács hiúsította meg a freudizmus beépítését a marxizmusba. Volt egy olyan politikai frakció a bolsevik párton belül, amelyik magát munkásellenzéknek mondta. Bürokráciaellenes harcot hirdetett, munkás-önigazgatást, szexuális felszabadulást követelt. Lenin harcolt ellenük, és ezért írta többek közt Clara Zetkinnek, hogy a freudizmus egy burzsoá divat, s hogy a marxizmus nem helyettesítheti a szexualitással a proletár osztályöntudatot. Sztálinék ennek nyomán ideológiai fantomot konstruáltak a freudizmusból és küzdöttek ellene. Míg a ’20-as években Vigotszkij, a híres pszichológus iskolája kénytelen-kelletlen „deszexualizálni” kívánta a freudizmust, Németországban Wilhelm Reich pánszexualista irányba fejlesztette azt. A nemiséget a nembeliséggel egyszintű fogalomnak állítja be. A libidót az ember általános energiaforrásának tartja. És következetesen kimutatja, hogy az egyének bárminemű önmegtagadása, korlátozása, kiszolgáltatottá tevése egyik oldalon a hatalmi tébolyt, másik oldalon a mazochizmust termeli ki. A ’30-as években ez is egyike volt a szükséges közelítéseknek, hiszen az írástudók felelőssége volt vizsgálni, mi készteti az embereket a diktatúrák elfogadására. Ahogy 1937-ben Dimitrov a fasizmust a monopolkapitalisták diktatúrájának mondja, W. Reicht fasizmus tömegpszichológiája című könyvében 1933-ban a kispolgári karakterből eredezteti a diktatúrát. Az emberi természet megismerésének jelszava a marxista értelmiség politikai jelszavává válik a ’30-as években - a „tudatos jövő” érdekében. Ahogy József Attila kifejezi: „Míg megvalósul /gyönyörű képességünk, a rend /Mellyel az elme tudomásul veszi a vé283