Harangozó Márta: Varga Imre műhelyében 1990-2001 (Budapest, 2001)

Volt idő - egy-két évtizeddel ezelőtt amikor szellemi életünk elképzelhetetlen volt Varga Imre nélkül. A Pro­métheusz óta figyeltük, lestük újabb és újabb alkotásait. Nemcsak ismertük őket, hanem szinte hétköznapjaink társaivá váltak: mi is átéreztük a megtört boltív alatt álló Károlyi Mihály tragédiáját, tovább töprengtünk a fa­korlátnak támaszkodó Radnóti komolyságán, szerettük a hangulatos Óbudán ácsorgó Várakozók-аХ. az esernyős lányokat, s izgatottan vártuk a Dohány utcai zsinagóga kertjében felállítandó emlékművet, a gyászfát. Aztán jött a rendszerváltás, és Varga Imréről nem lehetett hallani. A szűk szakma nyilván tudott róla, de az őt megszerető, befogadó közönsége alig. Pedig Varga Imre sokat dolgozott. Nem törődött azzal, hogy figyelnek-e rá vagy sem, ő tovább építette, gazda­gította életművét. Harangozó Márta - a mester munká­ját mindig figyelemmel kísérő művészettörténész, a ko­rábbi Varga Imre-albumok írója - most ismét a szobrász műhelyébe kalauzol minket, s beszámol nekünk a mű­vész elmúlt évtizedéről. Lenyűgözően gazdag termésről kapunk hírt. Ez az album szinte egy új életművet mutat fel. A kelenföldieket - Budapest XI. kerületében - talán nem lepi meg, mert az ő plébániatemplomuk az utóbbi években már-már Varga-múzeummá is vált: nyolc szobor talált itt otthonra; öt Árpád-házi szent CSzent István, Szent László, Szent Imre, Szent Erzsébet és Szent Margit), valamint Szent Gellért és II. Szilveszter pápa. S a legújabb alkotás, az altemplomban felállított Piéta. Valamennyi szobor új mondandóval, új üzenettel lepi meg látogatóit. Hisz Varga Imre mindig új és egyetemes érvényű láto­mást vetít elénk. A felsorolt alkotások önmagukban is fémjelezhetik e periódus termését, de tudomást szerzünk számos kül­földön felállított szoborról is. Amikor itthon szinte elfe­lejtődött Varga Imre neve, felfigyeltek rá Németország­ban és másutt is. így történhetett, hogy legnagyobb magyar zeneszerzőink egyike, Bartók Béla Brüsszelben hirdeti a magyar kultúra egyetemességét. Bad Kissingen a magyar történelem jeles alakját, II. Rákóczi Ferenc-et fogadta be, s az ott sétálók nem a száműzött, minden erőfeszítése ellenére reményevesztett Rákóczit látják - miként Harangozó Márta írja -, hanem a családja

Next