Horányi Károly: Ne panaszold a magányodat! Kodolányi János levelezése Szabó Lőrinccel és Szabó Lőrincné Mikes Klárával 1948–1957 (Budapest, 2002)
Jegyzetek
lapokon írta le kéréseit, közlendőit, Írásban beszélgetett rokonaival, orvosaival, barátaival. Ez az időszak a füzetek tanúsága szerint 1938 febr. 10-től máj. 2-ig tartott. Babits 1940 okt. 12-én ismét elvesztette hangját, és bár néha egy-egy szót, mondatot el tudott mondani, ismét rákényszerült a beszélgetőfüzetek használatára. 1940. dec. 16-tól 1941. ápr. közepéig mindent el tudott szóval mondani, ezt követően egészen haláláig, a beszélgetőfüzeteket is használnia kellett. Basch Lóránt ügyvéd, a Baumgarten Alapítvány jogászkurátora, Babits barátja és szellemi hagyatékának egyik gondozója feltehetően Babits feleségével együtt tervezte egy olyan dokumentumgyűjtemény összeállítását, melynek alapját ezek a jegyzetek képezték volna, s megvalósításában számítottak SzL közreműködésére. Basch egy 1949. júl. 7-i, SzL-nek írott levelének tanúsága szerint a kézirat kiadására az Officina Könyvkiadó vállalkozott volna. (Közölte: Kabdebó Lóránt: Harminchat év. Szabó Lőrinc és felesége levelezése /1945-1957/. Magvető, 1993. 564- 565.) Az elképzelt könyv mibenlétéről Basch Lóránt SzL-nek egy 1949. júl. 15-i levelében számolt be: „Külön csomagként leküldöm Önnek a jegyzeteket. Babitsné naptáraiból össze tudjuk egyeztetni az aznapi látogatókkal. Irodalmi formába kellene önteni e jegyzetekből azt, ami Babits írói, kurátori, emberi megnyilatkozásaiból tisztelőit érdekelheti és megörökítésre érdemes. Külön fejezet lenne a betegség története, amit az orvosokkal megbeszélve gondolnék megírni. Azt a csodálatos gyermeki hitet, ami az utolsó percig tartotta benne a lelket. Azután egy más fejezet lenne az Istenkáromlási pere. (Fortissimo miatt.) Védőbeszéde teljes szövegében meg van. A korszerűség kedvéért esete József Attilával. Erről magam sokat tudok, mindkét oldalról; amit mások közléseiben olvastam, humbug. Két érdekes levél is volna közölhető, Attilától. És elöljáróba az, amit múltkor nekem felolvasott. Ez talán ki is tenné egy könyv tartalmát, pláne, ha meg tudná írni azt, amiről egyszer nekem beszélt, hogy mit mondott el Babits Önnek egyes versek keletkezéséről. Erre vannak feljegyzéseink is; Szilasi Vilmoséi, a Babitstól hallottakról. Én mindig többet tudtam meg egy költőről az ilyen novellisztikus írásokból, mint az u. n. tanulmányokból. Ezek mindig az írójuk szekerét tolják. Személytelen legyen a könyv, ha már nem lehet névtelen. írja meg, hogy egyetért evvel?” (MTAK Kézirattár, Ms 4699/114.) SzL a jegyzetek kézhezvétele és áttekintése után benyomásairól, a kéziratok kiadási lehetőségéről, illetve az ebben játszandó szerepéről írt feleségének: „Épp Baschnak írtam, reggel óta, egy nehéz levelet, válaszul a Babits ’beszélgető füzetek’ dolgára, és impresszióimról és elgondolásaimról. Igen körülményes munka lenne - vagy lesz - a sajtó alá rendezés; olyan szilánkos az anyag. Persze csak egy rész használható. Az egész nagyon megrendítöen hatott rám. Csupa roncs, hiszen a beszélgetések felét, negyedét, tizedét tartalmazza, csak az egyik fél szavait, távirati tömörítésekben. De igen gazdag témakörű; sok tekintetben kényes, egyénileg is, magánsértődésekre való kilátásokkal, és politikailag is. Sok benne az ismétlődő, porszerű anyag, a beteg utasításai, kérései, panaszai ápolóknak; ez a rész nagyon rövidítendő lenne; a többi meg sokszor homályos, sőt érthetetlen. Ilonka már sok mindent megjegyzetezett, mások is. (Igen rosszul jár benne Szerb Antal, Pap Károly, Tamási Áron! Rólam is esik benne kétszer vagy háromszor szó, csípősen, sőt a hiányosság miatt még kellemetlenebből ható módon... Erről csak magának kell tudnia...) Manci dicsérete viszont nem csupán odavetett megjegyzés, hanem egész rendes indoklás is fűződik hozzá, aminek szegény igen fog örülni; majd kiírom a megfelelő szövegrészt legközelebb s elküldöm. - Szeretném, ha az egészből legalább valami tragikus, roncs ’Eckermann’-t lehetne összeállítani, mely egyúttal a néma esztendők - vagyis a betegség - történetét is hozná... Basch elgondolásokat is küldött, külön levélben; én a magaméival feleltem. Részletesen azonban csak élőszóval megy az ilyesminek a megtárgyalása. Majd augusztus közepe táján. Nagyon szívesen megcsinálnám a munkát bármily hálátlan; de ha másra bíznák, akkor is teljes szívvel mellette leszek, és ha kérik, segítek... - Hát erről ennyit.” (Harminchat év. Szabó Lőrinc és felesége levelezése /1945-1957/. Magvető, 1993. 103-104.) SzL Vékesné Korzáti Erzsébetnek is hosszan szólt e jegyzetek keltette impresszióiról: „Teljesen feldúltak a Babits-féle naplójegyzetek a halálos ágy idejéből, az ún. beszélgetőfüzetei, melyeket ő írt (mikor néma volt a ráktól), s amelyeket most legépelve megkaptam ide, Ilonkától [Török Sophie, Tanner Ilonka, ld. KJ 1948. jún. 16-i levelének jegyzetét!], illetve Basch Lóránttól. Két év kimondhatatlan nyomorúsága tömörül ezekben a ceruzajegyzetekben, vagy még nagyobb időé, csupa betegséggel, legapróbb és legreálisabb aprósággal tele közlés, megállapítás, kérdés, keverve mindazzal, amit egy olyan élet és helyzet, amilyen az övé volt, csak felvethet, politika, történelem, irodalmi kérdések és ügyek, intéznivalók. Minden egyoldalú és nagyon sok érthetetlen, hiszen a füzetek csak az ő válaszait tartalmazzák, de sok mindehhez odajegyezte már Ilonka, hogy kb. mikor és mire vonatkoznak ezek a gyorsírási rövidítései beszélgetéseknek, ezek a siralmas kivonatai az összeomló szellemnek. (Ezt nem is mondtam jól: az összeomlás csak a legutolsó napokban kezd jelentkezni, s annál dermesztőbb.) Egyszóval, sok pikantéria és egy-egy engem is érintő csípés mellett, annyi szenvedésnek voltam tanúja most, 24 óra alatt (mert eddig 347 I 1