Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
érveket. Nem volt-e kezdettől fogva konfliktusokkal terhelt József Attila és az illegális párt viszonya? Nem „idegenítette el”, „hagyta le”, „zárta ki” (kiki használhatja a számára legrokonszenvesebb formulát) a kommunista párt? Nem bántak-e vele mostohán a Népszava szerkesztőségében? Nem a polgári radikális Ignotus Pállal szerkesztette nagy hírű folyóiratát, a Szép Szót? Nem késett-e éveket a forradalmi szocialisták hivatalos elismerése? Nem bántak-e szűkkeblűén, finnyásan az immár nemzeti klasszikussá nőtt költővel a hatalom új birtokosai? Nem történtek-e műve körül durva hamisítások és finomabb manipulációk? Mi lett volna József Attila sorsa, ha ép ésszel megéri 1945-öt, illetve a fordulat évét? - hallottam nemegyszer a történetileg szakszerűtlen, de gondolati kísérletként nem tanulságok nélkül való kérdést. Emigrált volna, mint egykori mozgalmi társa, Fejtő Ferenc? Megjárta volna a börtönt, mint szerkesztőtársa, Ignotus Pál? Háttérbe szorult volna, mint barátja, Németh Andor vagy Nagy Lajos? Havas Endre vagy Losonczy Géza sorsára jutott volna? A kérdezők egyike sem „jósolt” ragyogó pályát, Sztálin-díjjal, írószövetségi elnökséggel körítve, a tragikus sorsú költőnek abban a rendszerben, amely állítólag az övé is volt... És mégis. Túl könnyű kiút ez, nem méltó arra, hogy József Attilát ezen lopjuk ki ebből a sokak számára hitelét vesztett szellemi és politikai mozgalomból. Idetartozását sem rossz, sem jó szándékkal nem lehet letagadni. Munkások, Szocialisták, Tömeg címmel írt verseket. Döntsd a tőkét, ne siránkozz! - biztatott kötetének címével is egy olyan politikai rendszer felszámolására, amely napjainkban Főnixként támad fel poraiból. „Hol titkolni kell a harcot / burzsibőrbe kösd be Marxot;” „aki gyönge anyámasszony, / az csak százhúszat akasszon” - adja ki az utasítást annak a rétegnek nem éppen barátságos eltávolítására, amelynek rehabilitációja, szerephez juttatása most van napirenden. A szocializmus bölcseleté címmel írt politikai-filozófiai értekezést, az Irodalom és szocializmus kérdéséről tartott esztétikai előadást. Hogy ő ne lett volna szocialista? De még mennyire, hogy az volt! Létezik ennél méltóságosabb, mértéktartóbb, tárgyilagosabb megoldás is József Attila „átmentésére”. Ne akarjuk szőröstül-bőröstül átmenteni az egész életművet! Hozzunk némi áldozatot! - hallom a bölcs sugallatot. Aki így cselekszik, járt úton haladhat, olyanon, amely szinte kezdettől fogva használatban van. Jeles kritikusok, esztéták, tudósok nyomdokaiban lépkedhetünk. Voltak időszakok, amikor dicséretes bátorságról, a kisajátító manipulációk elleni burkolt ellenállásról, az értékek melletti állhatatos kitartásról tett tanúbizonyságot az, aki ezt az utat választotta. Ismerjük be, hogy vannak József Attilának zavaros írásai, gyenge mozgalmi darabjai, amelyekben az agitáció ülte torát az esztétikum fölött. Sőt, volt a költőnek néhány rossz éve. Ne a Döntsd a tőkét-korszak teljesítményét vállaljuk, hanem a Nagyon fáj költőjét, az ún. „kései” József Attilát valljuk a magunkénak! Lássuk be, hogy a Nyár című vers zárlata: „megvillan / elvtársaim: a kaszaél” 181