Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
1937 júliusából, a tragikus idegösszeomlás előestéjéről származik: „társadalmi kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját veszem irányadóul”, szögezte le József Attila ekkor a csehszlovákiai Magyar Nap számára adott nyilatkozatban.4 Szocializmusképét vizsgálva tehát lényegében egész költői pályáját végig kell tekintenünk. Arra, hogy a világról alkotott képe a kezdő- és a végpont között mindvégig szocialista szellemű volt, leghitelesebb módon talán Ignotus Pál tárgyilagos szavai emlékeztetnek, aki maga a polgári radikalizmustól baloldalibb álláspontot sohasem foglalt el, s aki a költő eszmei-politikai fejlődését nem igyekezett a valóságosnál simább vonalúra egyengetni: „József Attila mindig ellenzéki volt a szó legszorosabb értelmében; mindig baloldali volt, még az £/óorr-kiruccanást is beleértve, s mindig szocialista, tágabb értelemben. Ezen a kereten belül azonban többször változott, és egy hosszabb átmeneti korszakában, mely az E/óorr-hónapokat is magába foglalta, sokat ingadozott és cikázott a véleménye. Kezdte volt mint a bolsevizmussal rokonszenvező forradalmi szocialista, szigorúbb pártpolitikai kötelékek és, tudtommal, pártpolitikai viaskodások nélkül. Aztán csuszamlott jobbra-balra-szélsőbalra, bölcseleti és zsurnalisztikái lejtőkön, világszövetkezeti álomképből anarchoszindikalizmusba, intuicionizmusból fenomenológiába, végleges kollektivizmusból végletes individualizmusba és a kettőnek különféle elegyes változataiba.”5 Találó jellemzés. József Attila azok közé tartozott, akik a két világháború közötti korban kialakult politikai rendszerrel és társadalmi berendezkedéssel megbékélni nem tudtak, s teljes erővel fáradoztak annak megdöntésén. Engesztelhetetlen ellenzékisége baloldali jellegű volt, csupán az ún. Előőrs-korszakában, barthás időszakában elegyedett ez a baloldaliság olyan elemekkel, amelyek később a jobboldali radikalizmus különböző áramlatainak kereteiben fejlődtek ki és mutatták meg igazi arcukat. A világ, amelyet a meglévő helyébe álmodott vagy tervezett, ilyen vagy olyan módon, a szocializmus arculatát öltötte föl. Az út, amely szerinte ebbe az új világba vezet, a fejlődés szocialista útjának mutatkozott, kivéve talán az oktobrizmushoz, a polgári radikalizmushoz való közeledésének hónapjait a Vágó Márta-szerelem idején, illetve eltekintve ideális anarchista felbuzdulásaitól. A rendszerrel szemben baloldali, radikális, szocialista ellenzékiség tehát 1923-1937 között megszakítás nélkül jelen volt és túlnyomórészt döntő szerepet játszott gondolkodásában. Az utóbbi időben bizonyos kételyek merültek föl azzal kapcsolatban, hogy a Szép Szó szerkesztése idején is szocialista beállítottság jellemezte-e őt, vagy pedig a polgári radikalizmus irányába távolodott volna el éveken át vallott világnézetétől. E téves vélekedés ellenében újra a polgári radikális Ignotus Pálra hivatkozhatunk, aki a Brassói Lapok számára adott interjújában 1936. július 4 JAÖMlll. 193. 5 Ignotus Pál: Csipkerózsa. Bp. 1989.153. 185