Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Bevezető
illetően a szocialisztikus gondolati törekvések múltjának, illetve közelmúltjának átvilágítása körében - azaz egy tudományosan megkerülhetetlen feladatkörben - vizsgálódik, de nem rendszerimmanens és apologetikus módon, hanem liberálisan nyílt, kritikus szemlélettel. Az írások túlnyomó része egészen újkeletű, némely korábbi megközelítést szerzője esetenként teljesen új összefüggésbe ágyazva világít meg. A szerzők az irodalomtudománynak főleg intézeti és egyetemi, valamint más kulturális intézményekben dolgozó jeles képviselőiből rekrutálódtak, s bátrak vagyunk azt gondolni, hogy a megújuló magyar irodalomtudományosság egyik első, figyelemre méltó, sok tekintetben és alapvonalaiban széles körű, ugyanakkor árnyalt konszenzust tükröző bemutatásával szolgálhatunk e kötettel. Kutatásainkban lényegében korábban is latensen ott bujkáltak, esetenként kifejezetten felszínre kerültek azok a felismerések, amelyek a szocializmus mint államrezon létezésének és működésének a szellemi életet, magát a szocialista eszmeáramlatokat torzítóan befolyásoló hatását mutatták be; jelen kötetünk azonban felszabadultan a kifejezés korábbi gátjai alól, úgy vizsgálja tárgyát mint az emberiség történetét végigkísérő vallásos és laikus mítoszok és utópiák egyikét a 20. század eszmeáramlatai között. Figyelemmel természetesen arra, hogy minden mítosz és utópia a történetiségben nemcsak eszméket alakít, hanem intézményesülhet is, behatol az írói művekbe, esztétikákba, a „kultúrpolitikába”, akár a költői alkotások ritmusvilágába is. Ily módon - a tanulmányok egészét tekintve - egyszerre tárgyi (irodalomtörténeti) vizsgálatokat kapunk, és ugyanakkor elvontabban eszmetörténeti elemzéseket is. A tanulmányokban tárgyalásra kerül a magyar századelő polgári radikalizmusának utópikus szocializmusképe; Sinkó Ervin krisztianizmusa; a „megváltáseszme” irodalmi-művészi megjelenése; a német és magyar aktivizmus chiliasztikus eszmevilágának összehasonlítása. Képet kapunk a szocialisztikus képzetvilágnak nagyon is sajátszerű felfogásáról olyan kiemelkedő magyar írók életművében, mint Juhász Gyula, Kassák Lajos, Déry Tibor, Lengyel József, Illyés Gyula, József Attila. Két folyóirat vitájának bemutatása alkalmat ad a magyar polgári liberalizmus és a dogmatikus marxizmus érvrendszerének összeszikráztatására; megismerjük a sok tekintetben voluntarista (de a zsdanovizmussal szemben mégis demokratikus velleitású) lukácsi esztétika forrásvidékét a 30-as évek Szovjetuniójában; feltárul az újonnan nyilvánosságra került dokumentumok fényében a sztálini „kultúrgépezetben” szétőrlődő Majakovszkij sorsa; nyomon követhetjük a szocialista realizmus „feltalálásának” körülményeit a sztálini ideológiai vegykonyhában. Nyugat-európai kitekintésként közöljük egy német szerző írását a francia ellenállás írói és az antiszemita kollaboráció ellentéteiről. Egy tanulmány Kassák utópizmusa és Esterházy Péter „antiutópizmusa” párhuzamba állításával vet fényt a mítoszok és utópiák devalválódása nyomán ellenhatásként kibontakozó mai „posztmodern” világkép természetére. A kötet záróírása pedig a mai 9