Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
önmaga számára sem. „Ha egy osztály - írja egy töredékében, és nem kétséges, hogy a munkásosztályt veszi itt tekintetbe - a maga sajátos életérzését nem képes társadalmilag, azaz művészileg kifejezni, akkor erőtlen ahhoz, hogy az egész emberiség nevében lépjen föl a történelem dobogójára.”2 Nem mindenfajta „sajátos életérzés” alkalmas arra, hogy művészileg kifejeződjék. József Attila ambíciója az volt, hogy művészi formájának magas szintjével bizonyságát adja annak, hogy osztálya eléggé erős ahhoz, hogy az emberiség nevében föllépjen a történelem dobogójára. Aligha lehet tehát a verseiben végbement művészi kifejezést teljesen függetleníteni a „sajátos életérzés”-től, még akkor sem, ha a művészi kifejezés nemessége, hitelessége nem ad jogot senki másnak, hogy az ő nevében, rá hivatkozva fellépjen bármiféle dobogóra. Ennek a „sajátos életérzésnek” a hitelvesztése zavart okozhat az esztétikai élvezetben is. A jelző („szocialista”) és a jelzett szó („költő”) közötti kapcsolat értelmezésére tett összes eddig sorra vett erőfeszítést elégtelennek minősítettük. Most, amikor halomra összehordott nyitott kérdéseinkre választ kellene adni, be kell látnunk, hogy ezek a feleletek csak nagyon gyarlók és ideiglenes érvényűek lehetnek. Miközben ugyanis fél évszázad belénk sulykolta a fenti jelzős szerkezetet, elmulasztotta tartalommal kitölteni azt. Erre a feladatra, tisztelet az igen szerény kivételnek, nemigen akadt vállalkozó. Ki meri állítani, hogy elfogadható képe van József Attila marxista műveltségéről, hogy fel tudná vázolni annak alakulástörténetét? Ki követte nyomon, mikor milyen tartalmakat rejtett szocializmusa? Ennek az elégtelenségnek az okai nem személyiek, hanem a marxizmushoz fűződő egészségtelen viszonyunkból származnak. Még jól emlékezhetünk arra, hogy tabu témák, megbolygathatatlan pontok, kényes kérdések, óvatosságot igénylő, feszültségektől terhes zónák nehezítették meg, fékezték le vagy akadályozták a kutatást. A gondolati vonalak, amelyeken végig kellett volna haladni, a félúton vagy sokszor már a kezdet kezdetén rövidre zárultak. Nem is feltétlenül gyávaságból történt ez, hanem a fölösleges bonyodalmak kikerülésének szándékával, mintegy lemondva az eleve reménytelen kimenetelű vállalkozásról. Mindig akadtak más, kevésbé „rázós” témák, ahol körülményeskedés nélkül, egyenesen lehetett a kitűzött célok felé haladni. Akikben pedig volt bátorság a kényes kérdésekhez nyúlni, azok a látványosabb, idegborzolóbb, a befektetett energiát gyorsabban megtérítő témák felé fordultak, a költő és az illegális párt viszonyát érintő, főként személyi természetű konfliktusokat elemezték. Azok a személyek, csoportok, amelyek itt érintve voltak, a mozgalomnak csak a közkatonáiként, legföljebb tiszthelyetteseiként szerepeltek, mégis micsoda feszültségeket indukált egy-egy ilyen tárgyú publikáció! Ezek után nem volt tanácsos olyan előre megjósolhatatlan eredményű kutatá-2 Uo. 273. 183