Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
jén készült fogalmazványában.20 Ha a nemzeti szemponttal bánunk szigorúan, akkor pedig a marxizmus szellemében osztályokra szakítjuk szét a magyarságot, amelyek között kibékíthetetlen érdekellentétek feszülnek. Ez történt a Tamási Áron Hajnali madár című elbeszéléskötetéről írott, ugyancsak 1930 őszére keltezhető kritika kéziratában, ahol a költő már azt kifogásolta, Tamási hőseiről szólva, hogy „nagyon egyforma emberek ezek a székelyek”, azaz a szerző nem láttatja osztály-hovatartozásukat, nem tulajdonít kellő jelentőséget közöttük az úr-szolga viszonynak.21 Az előbbi megoldás miatt kommunista oldalról részesítették éles kritikában, az utóbbi megoldást pedig barthás elvbarátainak nagy része vette igen rossz néven. József Attilának be kellett tehát látnia: válaszút előtt áll. Választása az illegális mozgalomra esett. Ez a döntés nemcsak a formálódó népi mozgalomtól és ideológiától távolította el, hanem maga után vonta a tiszta költészeti eszmény cserbenhagyásának veszélyét is (bár inkább csak e veszély látszatát). Németh Andor, emlékezése szerint, Shakespeare, Kosztolányi és a pillanat című cikkét József Attilának szóló figyelmeztetésként írta, miután tudomást szerzett arról, hogy barátja belevetette magát a politikai küzdelmekbe: „végezd a munkád, költő, vigyázz! A szó most kifelé fordítja tüskéit, vigyázz. Megláncolnak, ha lekötöd magad”.22 A költő azonban magabiztos léptekkel indult el választott útján. Ennek az új kibontakozásnak a kezdőpontjára ezért bízvást állíthatjuk azokat a gondolatokat, amelyeket 1927-ben Párizsból küldött leveléből idéztünk. Megtalálunk benne minden fontos párhuzamot, amelyek a baloldali fordulat reprezentatív versének, a Munkások címűnek a motívumai mellé állíthatók. A költemény egy tömör képben fogalmazza újra a polgári szabadságnak a nyers, kiábrándító valóságot elfedő illúzió voltáról 1927-ben írottakat: „Újságpapír az asztalon kenyérrel / s az újságban, hogy szabadok vagyunk.” A jelenlegi kapitalizmus imperialista és militarista jellegéről szóló korábbi fejtegetés a verskezdő sorokban így ismétlődik meg: „Forgolódnak a tőkés birodalmak, / csattog világot szaggató foguk. / Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak...” A levélnek az imperializmus és bolsevizmus frontját felvázoló részlete a munkásság osztályharcának képeiben tér vissza a versben: „De - elvtársaim - ez az a munkásság, / mely osztályharcban vasba öltözött.” S hogy mi az intellektuelek feladata a világméretű összeütközésben? A válasz 1927-ben és 1931-ben ugyanaz: „Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! / És búvunk érte, mint az üldözött.” Végül rímel egymásra a költőnek a szocialista jövőről alkotott előbbi és utóbbi elképzelése is. A vers utolsó, többféle változatban próbált 20 Uo. 21 JAÖMIII. 222. 22 Németh Andorul szélén behajtva. Bp. 1973. 221. 192