Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Agárdi Péter: Mónus Illés és József Attila
Agárdi Péter Mónus Illés és József Attila Nem a véletlen műve, nem is pusztán a személyes találkozás, a jó viszony szerencsés következménye, hanem a Mónus Illés-féle művelődéspolitikai, szerkesztői nyitás, kulturális népfront és szocialista eszmei offenzíva törvényszerű következménye s velejárója, hogy tartós kapcsolat, sőt mecénási viszony jellemezte a Szocializmus szerkesztőjének és József Attilának a kapcsolatát 1934 és 1937 között, a költő haláláig. A baloldali értelmiség szellemi gyülekezőhelyévé, sőt értékérzékeny fórumává átalakított folyóirat, illetve az élén álló Mónus Illés József Attilában szükségképpen felismerte (s éppen benne ismerte fel!) a kor, a nemzet s egyúttal az akart, a vágyott szocializmus demokratikus és humánus értékrendjének európai formátumú, nagy lírikusát. Az újonnan fellelt dokumentumok, valamint a szaktudományi és a publicisztikai fórumokon zajló viták egybehangzóan jelzik: József Attila az illegális kommunista párttól távolodóban, elszakadva annak stratégiájától és taktikájától, találkozott az MSZDP-vel. Nemrég előkerült 1934-es töredékében a költő kimondja: „ha már választania kell”, akkor „szociáldemokratának... vallja magát”, bár a bolsevizmus bírálatával egyidejűleg csípős, de megengedő-megértő kritikával illeti a szociáldemokratákat is. Az MSZDP-hez való politikai közeledése tény, amit az sem „gyengít”, hogy József Attila szociáldemokrata felkarolásának, méltatásának - túl az objektív indokoltságon - kétségtelenül volt némi rájátszó, kommunistaellenes „éle” is (amelynek megítélésében a magyar és nemzetközi sztálinizmus bonyolult problematikáját is figyelembe kell venni). Látnunk kell azonban - s fél évszázados történelmi távlatból ez a döntő -, hogy Mónus Illés, illetve a Szocializmus a bolsevik szellemű illegális KMP helyett mégsem egyszerűen egy másik - bár demokratikusabb, vonzóbb - párt és politikai ideológia közegét jelentette számára, hanem értékfelismerő és mecénáló szellemi otthont kínált elsősorban. Annak révén is, hogy egy alkotó hevületű intellektuális baloldali megújulás és társadalmi-kulturális népfrontépítkezés dinamikus közegét testesítette meg. E műhely - különösen a „saját” lap, a Szép Szó megindulásáig, de némileg azt követően is - József Attila szemében is valódi alternatívának 196