Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Agárdi Péter: Mónus Illés és József Attila
akik érintkeztünk vele a Galyasi-féle »műveremben«, mindannyian tudtuk, de sose firtattuk és el is fogadtuk. Erre visszamentem Mónushoz, Attila elutasító válaszával, ami egy-két hét leforgása alatt történhetett, hiszen alig volt hét, hogy én Pesten meg ne fordultam volna, újságírói szabadjegyem volt, és Mónus akkor azt mondta: Mondd meg Attilának, hogy Bécsbe vagy Brüsszelbe el tudjuk helyezni. Mikor Makaival találkoztam, szinte lángolt az örömtől, hogy micsoda jó megoldás Bécsben Attilának, persze Bécsben és Brüsszelben is érvényes lett volna rá, hogy csak az íróasztal fiókja számára vagy álnéven szerepelhet kommunista művekkel. A Mónus azzal indokolta, hogy idegen országban élhet, fejlődhet, láthat, egy költő előtt az egész világ nyitva áll, addig, amíg az útjaink el nem szakadnak, tudja ezt neki biztosítani. Én magam is, amikor Attila nem állt kötélnek Makai kapacitációjára, próbáltam Attilát befolyásolni: Nézd, én egy percig sem gondolkoznék, ha elmehetnék Horthy országából Bécsbe, te független emberként el tudnál menni Bécsbe vagy Brüsszelbe, én egy percig sem gondolkoznék... Attila visszautasította ezt az ajánlatot is. Én 1933. január 30-án Bécsbe mentem. A hódmezővásárhelyi újságírók cikkekben búcsúztak tőlem. A Heimwehr-fasizmus előretörése idején, 1933 őszén visszatértem Magyarországra, nagyon rövid időt töltöttem Hódmezővásárhelyen, amikor is a párttitkárságon Mónus így szólt hozzám: Itt van egy cédula, párttitkárnak mehetsz Debrecenbe vagy Pécsre. Hová mész? Én Debrecent választottam, egyrészt mert azelőtt már az Alsó-Tiszántúlon, Csongrád-Csanád és Békés megyében tevékenykedtem, igen nagy helyismerettel, sok és eleven közéleti szerepléssel, több parlamenti interpelláció jelzi a nyomomat. A debreceni titkárságom alatt Attilával annyi volt az összeköttetésem, hogy rendelkeztem egész évre szóló újságírói jeggyel, feljártam Pestre, és Attilával és környezetével a Japán kávéházban sokszor találkoztam. Mónus tudta az én József Attila-kapcsolataimat, többször figyelmeztetett, egyszer azt mondta hogy Peyer is megkérdezte tőle, tud-e arról, hogy van nekünk egy párttitkárunk, aki József Attilával együtt ül a Japánban. Mónus közölte, hogy tud róla és teljes mértékben felel Erdeiért, az egy olyan becsületes ember, ha elmegy, akkor meg fogja elébb mondani, hogy ő már nem tartozik közénk. Ez alatt az idő alatt, míg debreceni titkár voltam, történt a szárszói szerencsétlenség, amelyről megemlékeztem a Várospolitikai Szemlé ben,8 de különösebb kontaktusom akkor már nem volt.” A kissé romlott szövegű interjú egy másik részében - miután Erdei István Bokor László kérdésére a 30-as évek eleji makói és vásárhelyi „József Attilakultusz” részletesebb jellemzését adja - az Új Szellemi Frontot bíráló 1935-ös májusi József Attila-cikk kapcsán kitér a költő és a Szocializmus című folyóirat viszonyára is: 8 József Attila (névtelen nekrológ). Várospolitikai Szemle (Debrecen) 1937. november-december -11. és Kortársak I. 698. 202