Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Agárdi Péter: Mónus Illés és József Attila
és Szalai Sándor) egyes teljesítményei, felvillanásai képeztek 1945 utánra némi- újabb paradoxonokkal, konfliktusokkal járó - folytonosságot és továbbhaladást. (Elegendő emlékeztetni Lukács moszkvai évei elméleti írásainak sajátos dilemmáira.) A humanizáló Marx-értelmezés, a távlatokban, történelmi léptékekben, demokráciában és személyiségben egyszerre gondolkodó világkép, az „ontologizáló” marxizmus kötötte össze elsősorban Mónust és József Attilát - minden teoretikus vagy politikai nézetkülönbségük, vagy például az egyidejű antifasiszta, antinépies és antibolsevik hangsúlyok rokonsága mellett és fölött. Megerősíti ezt a feltételezést Fejtő Ferenc is: „... alá kell húznom, hogy sem Attila, sem az én számomra a szakítás a kommunizmussal vagy inkább a sztálinizmussal - hiszen ez volt már, még ha a trockistákon kívül mások nem nevezték is annak- nem jelentett szakítást a marxizmussal. Persze, a tapasztalatok lassacskán kritikusabbá tettek már bennünket a marxizmussal szemben, nem olyan gyermekes hittel olvastuk már A tőke minden korra érvényes tételeit, mint azelőtt; de úgy láttuk, hogy maradandó lényege a marxizmusnak az igazságtalanságok, a kizsákmányolás, az egyenlőtlenségek elleni protestáció. Egyetértettünk a humanista Marxszal, akit ezekben az években fiatalkori műveinek németországi kiadása által ismertünk meg, amelyek nagyon nagy hatással voltak ránk. A fiatalkori Marx olvasása tett bennünket egyformán - mert azt hiszem, hogy semmi, még árnyalatnyi különbség sem volt akkor a közt, amit Attila hitt, és amiben én hittem - humanista marxistákká, nyitott szellemű, antidogmatikus marxistákká, és ugyanakkor a szektariánus-dogmatikus sztálini marxizmus ellenségeivé. Talán nem jól hangzik ez ma Magyarországon, nem ismerem eléggé a jelenkori politikai nyelvtan szabályait, de azt kell mondanom, hogy akkor lettünk Attila is, meg én is revizionistákká.”22 Mónus Illés a fasizmus nemzetközi és hazai előretöréséből, illetve az MSZDP gyakorlati-politikai lehetőségeinek korlátozottságából a mozgalom elméleti alapjainak megújítását, a jövőre való tudati-kulturális felkészülést, a humánus értékek és a szocializmus szerves összekapcsolódását, a mozgalom ideológiai fölfrissítését vonta le időszerű teendőként. Már 1933-ban kezdi lefektetni az 1934-35-ben meghirdetendő stratégiai fordulat alapjait. Számos cikkben elemzi a fasizmus győzelmének okait; jól látja, hogy mindenekelőtt az 1929-31-es válságból való torz kiútkeresés ölt benne testet. A demokrácia gyengeségével, a munkásmozgalom kettészakítottságával és a német kommunistáknak - úgymond - a demokrácia tönkretételére játszó politikájával magyarázza elsősorban Hitler győzelmét. A sokkoló hatású német események azonban cselekvésre, önbizalomra, politikaváltásra kell hogy késztessék a munkásmozgalmat - hangsúlyozza; sőt, ra-22 L. a 13. sz. jegyzetet. 212