Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Agárdi Péter: Mónus Illés és József Attila
írásait gyakran a tömegek, a társadalom, a munkásság tudati, kulturális, lelki felkészültségének döntő jelentőségére hegyezi ki. Érvei sok ponton emlékeztetnek a kulturális forradalom eredeti - nem vulgarizált - lenini koncepciójára.29 Akkor is például, amikor azt hangsúlyozza, hogy a szocializmus felépítéséhez nélkülözhetetlen a fejlett termelési apparátus, a kultúra s a hozzájuk tartozó szakemberek szövetségesként kezelése: „Specialisták odaadása nélkül tehát nem valósítható meg a szocializmus, márpedig a specialisták nagyobbára polgári eredetűek. A polgári származás benső kapcsolatokat jelent a polgársággal - tehát ha a specialisták odaadó részvételétől is függ a szocialista fölépítés sikere, ez azt jelenti, hogy egy szocialista diktatúrának a politikailag tevékeny lakosság többségére kell alapozódnia, mert egy, csupán a munkásság többségére való támaszkodás a diktatúra kísérletének véres összeomlását jelenti.” A filozofikusabb igényű másik nagy József Attila-írás, a Mónus közölte A szocializmus bölcseleté a maga többrétegű mondanivalójának „különösségi” síkján - még egyértelműbben cseng össze a Mónus által kidolgozott és képviselt szocialista „eszmei offenzívával”. Mintha e megújulás bölcseleti megalapozását vállalná. A lét és tudat, a praxis és az ideológia viszonya felől közelít a munkásmozgalom aktuális kérdéseihez, tudatosan sarkító „egyoldalúság”-gal emelve ki, hogy „az egész marxi bölcselet kérdésköre azonegy az emberi tudat alakulásának kérdéskörével”.30 Ezt a megközelítést bontja majd ki a zseniális felismerésekben gazdag töredék, a Hegel, Marx, Freud (1935-36?). A tudat, a szubjektum szerepét - elvont, ismeretelméleti értelemben - talán némileg túlhajtja József Attila, de marxizmustörténetileg és a politikai stratégia felől ez a túlhajtás pozitív, előremutató, kreatív mozdulat volt. Van rá nem egy analógia a 20. századi baloldali gondolkodásban. Ez a „szubjektivizáló” modell, álláspont ugyanis - nagy célkitűzések, illetve traumák, rendszerváltások kapcsán - a társadalom, a mozgalmak belső tudati állapotára, a változások tömeglélektani, demokratikus és kulturális feltételeire világít, sőt: döbbent rá. Illetve: ezek gyökeres megújításában, átfogó bővítésében és elmélyítésében jelöli meg a proletariátus - úgymond - történelmi küldetése teljesítésének, s aktuálisan: antifasiszta fölkészítésének esélyeit a 30-as évek közepén. Éppen efelől, e felismerés semmibevétele miatt bírálja a bolsevikokat, akik - úgymond - „elfeledték, hogy az importált gépi eszközökkel együtt nem importálhatják annak a társadalmi közösségnek szellemét, objektív tudatát, amely azokat létrehozta. ... A munkások osztályharcának szerepe a szocializmus bölcseletének értelmében tehát nem abban áll, hogy fegyverekkel erőszakolják szubjektív 29 L. erről: Lukács György: Lenin (1924). In: L. Gy.: Lenin. Bp. 1970.; Uő: A demokratizálás jelene és jövője. (1968). Bp. 1988.; Tőkei Ferenc: Lenin és a kulturális forradalom. In: Uő: A szocializmus dialektikájához. Bp. 1974.161-184. 30 Szocializmus 1934. 8. (november). 384-351. 215