Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Agárdi Péter: Mónus Illés és József Attila
akaratukat az egész emberiségre, hanem abban, hogy a dolgozók osztályharcukkal, melyre akaratlanul is rákényszerülnek, napirenden tartják mindazokat a problémákat, amelyek az egész társadalomra vonatkoznak, és így a szubjektív osztálytartalmú embereket arra kényszerítik, hogy elméjüket megnyissák amaz objektív tudat számára, amely a termelésben érvényesül.”31 Az osztályöntudat és az emberiség öntudata viszonyának, az elidegenedés visszavételének korszerű értelmezése olvasható itt, miként más József Attilaírásokban: „A munkásosztály szerepe ebben a történelmi öntudatosodási folyamatban éppen az, hogy magasra tartja és el nem ejtheti azt a zászlót, amelyre minden emberi lénynek társadalmi eredete van írva. így tehát éppen azok a munkásemberek öntudatosak, akiknek »osztályöntudata« az emberiség társadalmi lényegének tudatából táplálkozik, vagyis magából az emberi öntudatból, ahelyett hogy az »osztályöntudat« a kiirtott emberi öntudat helyén hajtana ki.” Nem másról, mint éppen „erről szól” Mónus Illés egész - számos elemében idézett - 30-as évekbeli politikai publicisztikája, ideológusi és művelődéspolitikusi praxisa, a szocializmus tudati, erkölcsi „előkészítését” megcélzó, az iránta való hűséget is megtestesítő, hitelesítő szellemi nyitása. József Attila e teoretikus fejtegetései - s egyáltalán, e cikkeinek szemlélete - nem gyömöszölhetek sem az illegális KMP sem az MSZDP napi politikai és ideológiai skatulyáiba. Természetesen csak napi politikai küzdelmeken, konfliktusokon keresztül lehetett s lehet megvívni, kihordani a „történetfflozófiai” távlatú demokratikus küzdelmeket, az osztályharcokat, az antifasiszta és nemzeti függetlenségi célok elérését. József Attila nem is vonult el a tiszta teória felhőkakukkvárába. De ami - Mónusnál, József Attilánál és másoknál - napi politikai szinten sokszínű, ellentmondásos válaszokat kínál, például az egyik vagy másik párthoz tartozás, a ki- és belépés, az „antibolsevizmus”, a „szociáldemokratizmus” stb. kérdése, az történeti távlatból, az egész európai humanista baloldal, a szocialista szellemiség stratégiai megújulásának ügye. S ezen a síkon Mónus ideológiai-művelődéspolitikai nyitása és József Attila „revizionista” bölcseleti kísérlete együtt és egyaránt a baloldali progresszió, a demokratikus és humánus szocializmus, a korszerű európaiság és patriotizmus - hol „emelkedő”, hol búvópatakká süllyedő, válságba is sodródó, de - eleven 20. századi folytonosságába illeszkedik. Mónus és József Attila - korszerű választ keresve s jórészt találva is a kor kihívásaira - ugyanazzal a problémával birkózik, amelyre Németh László is sok tekintetben analóg feleletet talál. Hiszen a Németh László-i kultúr- és értelmiségi filozófia, a „minőség-szocializmus” szintén a tudat, a kultúra, az emberi minőség övezetében igyekszik föllelni a társadalmi változások ugrópontját. A baloldalnak, a szocializmus iránt elkötelezetteknek is gyengesége, hogy kortársként nem 31 Uo. 216