Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Agárdi Péter: Mónus Illés és József Attila
nagyon ismerték fel a Németh László-i gondolatok e „húzását”. Ugyanakkor kétségtelen: Németh László - bár szándéka, keresése ekkor lényegében progresszív, a baloldaliakéval sok ponton közös irányba mutat - mégiscsak a demokratikus társadalmi-politikai küzdelmek, az antifasiszta harc, a „nyers” valóság helyett és fölött, egy sok szempontból történetietlen, illuzórikus, romantikus nemzetkarakterológia jegyében építi föl mégoly rokonszenves műveltség-, társadalom- és minőségideálját. Nem beszélve a Kisebbségben döbbenetes félresiklásáról (1939). A bürokratikus munkásmozgalmi törekvések - mindkét pártban - a szubjektív, tudati tényezők és a demokratikus gyakorlat lebecsülésével, az osztályharc, a forradalmi akarat és erőszak, illetve a gazdasági evolucionizmus túlbecsülésével keresték a kiutat a válságból. A tágan értelmezett szocialista progresszió viszont - benne Mónus és József Attila - a humanizmus és szocializmus, a mozgalom és tudat, a szerves demokratizmus és éles küzdelem, a politikum és kultúra új típusú szintézisében bízott. Nem feledkezve meg a formátumbeli és műfaji különbségekről, ezt a stratégiai közösséget érzem tehát elsődlegesnek és meghatározónak, s nem azokat a mégoly fontos szálakat, amelyek a két MSZDP-tagot, a két baloldalit politikai ügyekben, az Új Szellemi Front, majd a Márciusi Front megítélésében, a militáns antifasizmusban és számos más gyakorlati kérdésben összekötik. József Attila sok belső szemléleti, politikai, érzelmi és líraesztétikai fordulatot felmutató pályáján belső folytonosság van. A befogadói utóélet szempontjából találó lehet Veres András megfogalmazása: „Nehéz szabadulni attól a gyanútól, hogy éppen az vált utólagos sikere alapjává, ami annyira gátja volt elismerésének életében: hogy mindenhová és sehová sem tartozott.”32 Ugyanakkor költészetének és bölcseletének mélyén József Attila megszenvedett és kiküzdött egy alapvető „irányt”. Miként Tverdota György írja: „Ami ingadozásnak tűnt a kortárs szemében, az a kései szemlélő számára lassú tisztázódásként, a korban kialakítható legnemesebb anyagú és legtartósabb szocializmuskép antitézisekben kibontakozó folyamataként mutatkozik meg. ... A fasiszta hatalomátvétel, s talán a sztálini személyi kultuszról kapott hírek, illetve a magyar belpolitikai események, a Gömbös-féle jobboldali reformdemagógia arra késztették a költőt, hogy újra végiggondolja a szabadság és a rend összefüggéseit. E revízió eredményeképpen gondolkodásában fölértékelődtek a szocializmus demokratikus vonásai, a marxizmus humanista hagyományai, az európaiság eszménye is.”33 Az ideológus és művelődéspolitikus Mónus 1934-35-ös kezdeményezése és azt követő egy évtizede mögött és mélyén - mutatis mutandis - nemcsak hogy ugyanezek a folyamatok zajlottak le, de a reagálás is sok tekintetben analóg volt. Konkrét, napi politikai eseményekhez, pártokhoz és pártharcokhoz is kötődve, 32 Veres András: József Attila utóélete. (Adatait 1. a 18. jegyzetben.) 33 Tverdota György: József Attila szocializmus-képe. (Adatait 1. az 1. sz. jegyzetben.) 217