Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tamás Attila: Illyés Gyula és a szocializmus
teljesen feladta volna a világot jobbító népforradalmak reményét. Ennek a remélt, hívott nagy változásnak a kontúrjai azonban már csak egyre távolabbról igazodtak azokhoz, amelyeket a mozgalom tanításai rajzoltak elő. Olvasmányaiban sem mutatkozott már ekkor az átlag baloldali értelmiségiénél nagyobb fokú érdeklődés a szocialista teória kifejtései iránt. Költeményeiben ismételten képeket festett a külváros nyomoráról, ennél jóval többször jelenítette meg a nagybirtokon élő parasztság változás után kiáltó életét, néha még valamilyen világot fordító népfölkelésnek is megelevenítette a látomását. (Elsősorban a gazdasági világválság bekövetkezése után írt Hősökről beszélek záró - az Utóhangot megelőző - részében.) Ez azonban csak távolabbról vág egybe a proletárforradalomról szóló tanításokkal. Georges Duhamel 1927-ben megjelent oroszországi beszámolóját már fényt-árnyékot arányosan elosztó tárgyilagosságáért dicsérte.7 Taraszov-Rogyionov Csokoládéjárói írt bírálata - melyben mintegy azonosul a koncepciós pert az Ügy érdekében magára vállaló főhőssel - kivételszámba megy nála.8 Alkalmanként a Korunkba és a Társadalmi Szemlébe is írt - ez utóbbival kapcsolatban a harmincas évek elején le is tartóztatták a kommunista Sándor Pálnak, a folyóirat szerkesztőjének a lakásán. Már nem annyira forradalmárként, mint amennyire a Nyugat munkatársaként, demokratikus értelmiségiként segítette a mozgalmat. Sallai és Fürst 1931-es statáriális tárgyalása alkalmával ő is részt vett a halálbüntetés elleni röpirat szövegezésében - Szimonidész Lajos és József Attila társaságában őt is bíróság elé állították érte. Készségesen eleget tett 1934- ben - Nagy Lajos oldalán - a szovjet írószövetség kongresszusi meghívásának, s néhány versen túl Oroszország című útikönyvében is beszámolt élményeinek egy részéről. (Magán a kongresszuson nem vett részt, mivel annak ülésezését elhalasztották, neki pedig haza kellett jönnie.) Híradásában csöndes rezignációval állapította ugyan már meg: „Nem látom annak a testvéries szellemnek, annak a paradicsomian új világnak a derengését, amelyről a 19. század magántudósai padlásszobáikban éjszakánként annyit vitatkoztak és álmodoztak”,9 egészében véve azonban még jóindulatú várakozással tekint szét Lenin forradalmának földjén. Jóindulattal, de nem kritikátlanul - bírálattal (például a kulákság felszámolása miatt), de láthatóan nem tudva még az erősödőben lévő sztálini terror igazi mibenlétéről. (A könyv természetesen kettős vonatkozásban is magán viseli a hazai viszonyok jegyeit: amit gondolatban pozitívan értékelt, annak egy részéről hallgatnia kellett - ha nem akarta, hogy könyvét bevonják a tisztesség kedvéért ezért azután a bírálatát is visszafogta.) Annyi kiolvasható a sorokból, hogy leírójuk már nem arra készült, hogy meglátja álmai megvalósulásának színterét, mégis úgy ítélte, hogy az egykori elképzelések egy része valóra vált: szegény, 7 Illyés Gyula: Duhamel Oroszországban (Le voyage de Moscou). Nyugat 1927. II. 713-717. (nov. 16.) 8 Illyés Gyula: A. Taraszov-Rodionov regénye: Csokoládé. Nyugat 1930. II. 147-148. 9 Oroszország. In: Illyés Gyula: Szíves kalauz. Bp. 1966.216. 226