Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
Költészetbéli paradigmaváltás a húszas évek második felében
ratuk erejét, jóllehet tevékenységük egyesegyedül gazdaságtani és teljesen elütő attól, amit mi erkölcsinek nevezünk.” És megnézi ezt az oldalt is: „Nem helyes tehát úgy fogni fel az erkölcstelen embert, mint egyúttal gazdaságellenest. Semmi sem tiltja, hogy felvegyünk egy erkölcsi tudattól teljesen megfosztott embert [...] Az így alkotott emberre nézve az, ami ránk nézve erkölcstelenség, nem lesz ilyen, mert nem érzi ilyenül. És nem ébredhet föl benne az ellentmondás tudata aközt, amit mint ésszerű célt akar és aközt, ami után önzőén fut; mert az ellentmondás gazdaságtani cselekvésellenes volna. [...] Az erkölcsi lelkiismeret-furdalás helyett az erkölcsi érzéktől megfosztott emberben egy merőben gazdasági lelkifurdalást kell megengednünk.” Kényes egyensúlyozás, bárha gondolatmenetében a csak akarati jellegű messianisztikus következtetésektől való különbségtevéshez ő bevezeti a logika primátusát: „így egy logikai gondolat, mely nem jut kifejezésre, nem gondolat, hanem inkább a belőle jövendő gondolat zavaros előérzete.”27 Ezzel egyrészt megelőlegezi és talán ihleti is József Attila formuláját a „meg nem gondolt gondolatiról, másrészt éppen a logikai gondolat erkölcsös-akarati érvényrejuttatását sugallja, ennyiben pedig Az Egy álmai Szabó Lőrinc-i logikaipszichológiai dialógusát készíti elő. így, végül is a logika ellenőrzését megkerülve, illetőleg csak a megformálásban alárendelten szerepeltetve, a pszichológiailag meghatározott ítéletalkotás lehetősége adva van mind a klasszikus modemségű művek centrális meghatározásakor, mind a futurista-expresszionista költői megoldások szubjektív vágyképének átélésekor, mind pedig a pártérdekeknek alávetett, poétikailag epigon jellegű irodalom úgynevezett eszmeiségében. Leírható kritikai éllel (mondjuk avantgarde-színezésű monológ, illetőleg kórus formában, mint az Áradás, áradás! című, Babits által is igen dicsért korai Szabó Lőrinc-vers esetében28), idealizáló formában (mint a Vezér című Szabó Lőrinc-vers vagy a felszabadítóra való várakozásra visszautaló kései Füst Milán-óda, A Hetvenéveshez! című, úgyszintén George klasszikus modemségű, a szépség esztétikai megtestesülését jelentő vezér, illetőleg Reich-versei), avagy a különböző „szocreal” idillek csak kultúr- és politikatörténetileg értékelhető formájában. 18