Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
Költészetbéli paradigmaváltás a húszas évek második felében
a mindennapi életben való jelenlét logikai tudatosítását és az e jelenlét viszonyainak átélésében megszólaló pszichológiai minősítést. Azzal, hogy Szabó Lőrinc vagylagosságot tételez fel az „idegállapot” és a „megfogalmazás” között az általuk kiváltandó homogén igazságot illetően, magát a homogén igazságot kérdőjelezte meg. Ez, mint láttuk, az ő esetében is olyan személyes válságot eredményezett, amely — éppen a dialogizálódásra utaló életrajzi (személyes és politikai) válságokkal társulva — az elhallgatás és az önpusztítás veszélyét is magával vonta. József Attila esetében — szintén életrajzi válságokkal súlyosítva — ugyanez utóbb a megsemmisüléshez vezetett. De mindketten tudták, hogy ebből a válságból a vers kimenthető: a homogén igazságot feladva a dialogizált hangoltságú vers. Idézzem József Attila egy későbbi versét: S mit úgy hívtam: én, az sincsen. Utolsó morzsáit rágom, amíg elkészül ez a költemény... Mint űrt a fényszóró, csupasz tekintet kutatja bennem: Mit vétettem én, (Ki-be ugráL..) Ezt a dialogizált hangoltságú költeményt a korábbi „első mester”, Babits sem követi, Szabó Lőrinc számára ő mindig csak az elindító, mértékadó kezdet és majd a költő-lét mértékének szimbóluma lesz, pályájuk történésében minden közeledési kísérlet a különbözést hangsúlyozó csalódásba hanyatlik58. Babits magatartásában az Illyés szuggerálta nemzeti költő feladata felé mozdul, költészetében a keresztény-humanista elhivatottságú versbeszédben teljesedik ki; Weöres Sándor meg kezdetektől másfajta utat választ, ő az egzisztenciális analitika poétikai adekvációjának megkerülésével csodával határos módon szinte belezuhan a fundamentálontológiai jellegű poétikai adekvációjú költészetbe. Szabó Lőrinc pedig mintha legfontosabb eredményeivel csak egy nagy teljesítményű epizód maradna a magyar líra történetében, akit így-úgy más, hagyományos paradigmákhoz igyekeznek viszo-34