Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
Szabó Lőrinc epikus verse
az Illyéstől való elkülönbözés tematikai alkalma lesz: faluleírásával a Nagy Lajos-i tényleíró módszerhez kapcsolódik,2 kommunista inspirációjú proletárversei pedig új témát is nyitnak számára; másrészt a lényegi váltás alkalma: a proletárság olyan belső lényeg formájaként jelenik meg a versben, amely a költő tartalmainak kivetítésére válik alkalmassá.3 Szabó Lőrinc esetében pedig a Különbéke kötet értékelésében fellépő éles különbözések jelezhetik a poétikai formáció eddig még végig nem gondolt, ellentmondásos voltát. A közvetlen kortársi kritikák a Különbéke kötetet, mint az emelkedő pálya részét mutatják be: „A Különbéke műfajteremtés, kettős értelemben. Az egyes darabok a világ fölötti lírai győzelem egyszerű és dísztelen remekei, a kötet pedig ennek a győzelemnek epikus fölmutatása, maga is szigorúan egy mű.” így ír Radnóti éppen a Nyugatban a kötet megjelenésekor,4 és ugyanígy utóbb Rába György összegező monográfiája is a fejlődést, teljesedést kíséri szemmel. Ugyanakkor jómagam monográfiáimban a Te meg a világ után egyfajta visszalépésként, az önkorlátozás keserű tudatosításaként mutattam be a kötetet. Maga Szabó Lőrinc kétarcúan értékeli kötetét: 1945-ös Naplójában az alkotás körülményeit tekintve legjellegzetesebb köteteként idézi,5 magának a kötetnek a versei ugyanakkor az ismeretelméleti lehatároltság fájdalmát tudatosítják. Ha ezt a kétarcúságot szétszálazzuk, éppen a különböző poétikai paradigmákhoz való kötődést tudatosíthatjuk: a József Attila-i és Szabó Lőrinc-i epikus vers a tudatosan vállalt tematikák (a pedagógiai irányultságú táj-epikum az egyiknél, az ismeretelméleti csalódás a másiknál) ellenére, az ezekre merőlegesen alakuló poétikai eredmény által egymáshoz hasonlóan, az Illyésétől különböző megvalósulású és filozófiai adekvációjú paradigmába foglalható. * * * Induljunk ki a „visszalépés” aspektusából. A Te meg a világ az egyensúly könyve volt. Egyszerre élt benne a csalódás és reménykedés, egyforma eséllyel idézte versébe a költő a külső és belső világ ketreceit és börtöneit szemlélő és az ellene lázadó emberi magatartásokat; az embert mint az esélyek eredőjét fogalmazta 58