Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
Szabó Lőrinc epikus verse
dék.” „Ha valamely dolog .természete’ alatt a dolgokra vonatkozó összes igazságokat értjük, akkor nyilván nem ismerhetjük meg egy dolog .természetét’ addig, amíg nem ismeijük minden dolognak minden más dologra vonatkozását a világegyetemben. De ha a .természet’ szót ebben az értelemben használjuk, akkor azt kell mondanunk, hogy a dolgot ismerhetjük akkor is, ha .természetét’ nem ismeijük, vagy legalábbis nem ismeijük tökéletesen.” Itt az elbeszélés folyamata csak egy látszólagos, formális linearitás. A vers nem következtetés, hanem a minta érzéki adatainak poétikai szabályok által rendezett nyelvi jelekkel való leírása A korábbi logikai és pszichológiai versszervező erőt így a dekorativitás elve váltja fel. Ugyanakkor ez különbözik a közvetlen reprodukálástól. A reprodukálás ugyanis a logikai linearitás helyébe egy másik linearitást, az időbeliséget helyezné. Azaz a vers nem lenne több események elbeszélésénél. A Különbéke versei ezzel ellentétben az időpillanat történéstartalmát nem az időbeli linearitásban mutatják fel, hanem a róla szerzett érzéki adatok tudatbeli feldolgozását láttatják a jelek segítségével, és ezzel maradandó emléket állítanak „egy perc élet”-ének. Mindezt pedig a leíró-elbeszélő vers hagyományos zárt strófáiban fogalmazza meg. Ebben a látásra kötöttebb leíró-elbeszélő formában már csak a jambikus jelleg marad meg, a jambus-anapesztus emlékét a helyenként hangsúlyozott chorijambus jelenti. Ezáltal pedig egy, a magyar versirodalomban nagy hagyományú, de a század elején, az En-versek térhódítása idején háttérbe szorult verstípust tett alkalmassá az újonnan alakított szemlélete megtestesítésére. Szinte egyidőben térnek vissza (Erdélyi József korábbi epizódja után) a hagyományos versidomokhoz a korszak legjobb költői, Szabó Lőrinc, József Attila vagy Illyés Gyula, és ezt a megújított, korszerűvé tett hangot igazolja vissza Babits elméletileg és gyakorlatilag is. Ennek során alakul ki az a leíróelbeszélő hangnem is, amelyet Szabó Lőrinccel egyidőben kísérleteztek ki a második nemzedéknek a visszatükröző ábrázolást átmenetileg vagy véglegesen követő tagjai is, legjelesebbül József Attila és Illyés Gyula. Az epikus versnek ez, a dolgok leírására törekvő módszere egyfajta poétikai biztonságot is jelent. De ez az ismeretelméleti lehatároltság vállalása a kaland, a hazugság, a definiálhatatlanság 65