Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
Szabó Lőrinc epikus verse
kizárását igényli. így kapcsolódhat az ismeretelméleti biztonság morális pátosszal (mint Babitsnál a Mint különös hírmondó esetében vagy utóbb programként a mártíriumot hozzá társítva Radnótinál, példáu 1A „Meredek út” egyik példányára című vers esetében), politikai programmal (Illyésnél a Rend a romokban idején vagy József Attilánál leíró- és tájverseiben) vagy keserű életbölcselettel (Szabó Lőrincnél). Természetesen költőnként más és más formai és tartalmi meghatározók kapcsolódnak ehhez a megoldáshoz. Mégis ennek az epikus versnek nevezett típusnak éppen a Különbéke kötet versei maradtak formai iskolapéldái, teremtve napjainkig nagy menynyiségű utánzót és epigont. (Nem véletlen, hogy Tandori Dezső éppen ezt az ősképet szedi ízekre, már említett tanulmányában.)13 Utánozták hangnemét, a benne kifejezett lírai képletet pedig a napi események elmondásával és az abból leszűrhető tanulságokkal vagy áltanulságokkal helyettesítették. Utánzói nem vették észre, hogy maga Szabó Lőrinc is—vizsgálódási szempontjainak változtával — verstípusát is tovább alakította, és azt sem, hogy az ebben a hangnemben leírt-elbeszélt élmény sem azonos a személyes Én által átélt egyedi élmény ábrázolásával, reprodukálásával. Mert a jellegzetesen élményt közvetítő Szabó Lőrinc-verset egy-egy adott gondolati-ismeretelméleti igény hívja elő, keresteti meg a költővel azt az éppen megfelelő élethelyzetet, amelyben választ találhat a benne alakuló kérdésekre. Hogy ez az élethelyzet Szabó Lőrinc költészetében legtöbbször egybeesik valamely sajátos életrajzi mozzanattal, közvetlen személyes élménnyel, ez a speciális Szabó Lőrinc-i kifejezési formálásmódhoz tartozik. Szabó Lőrincnek a Különbéke idején használt epikus jellegű verse tehát a dolgok leírására, a róluk szerzett adatok feldolgozására alkalmas ugyan, mégsem válhat nála természetük teljes feltárására képessé. A költő ennek az ellentmondásnak tudatában van, vállalja ezt az önkorlátozást, de a lemondás, a töredékké válás fájdalmát nem titkolhatja Ugyanakkor sohasem mond le arról — épp a tudomásulvétel e fájdalma jelzi —, hogy a dolgok összefüggését, természetét keresse. „A valóság minden, látszólag különálló részének horgai vannak, amelyekkel a legközelebbi részbe kapaszkodik, ennek új horgai és így tovább, amíg az egész mindenséget nem rekonstruáltuk” — mint Russell írja már 66