Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
A természeti tárgy 1. mint a dolgok és lehetőségek dialógusa
res Sándor és Jékely Zoltán) hasonló poétikai problémákkal kerülnek szembe. Miután a poétikai formáció — a szemléleti dialóguskészség ellenére — a harmincas évek folyamán visszavezetett a dolgok leírásához (lásd például Babits: Mint különös hírmondó, Kosztolányi: Halotti beszéd, Szabó Lőrinc: Különbéke, Weöres: Öregek című verseit) szinte ezzel egyidőben megkezdődött a dialógus viszszaalakítása a versen belüli gyakorlatban is: a dolgok fenomenológiai felmutatását kiegészítő metafizikai interpretálásnak a különböző kísérlete. Halász Gábor Szabó Lőrinc-magyarázatai, Szentkuthy József Attila- és Weöres-esszéje mellett Szauder József Új hold-be\i Kosztolányi-elemzése adja a dialogikus poétikai paradigma a harmincas évek közepétől nálunk érvényessé váló változatának a legpontosabb leírását: „A Hajnali részegségben azonban már mennyei szépségű s örökkévaló vendégség lett a földiből. S nemcsak a Hajnali részegségben: a másik nagy vers, a Szeptemberi áhítat magva is egy nagy-nagy vendégség, az élet és halál nagyszerű vendégsége. [...] Mit jelentsen ez a vendégség? Nem tudjuk. Éppúgy jelentheti az élet kimeríthetetlen bőségét, halhatatlan gazdagságát (a Szeptemberi áhítatban), mint a földön túli, örök élet szépségének, múlhatatlanságának sejtelmét (így a Hajnali részegségben). A megváltás eszméje, a testen túli lét nem idegen Kosztolányitól, de nem vezeti át se tételes metafizikába, se megtérésbe. Égi élményének remegő áhítata határsávra esik: arra, ahonnan a megváltásért esengő lélek lebukik, mert későn érte el szemével az égi vendégséget, de fölemelkedik a költő, mert látomása tökéletesen szép volt.”3 Ezt a poétikai megoldást utóbb Németh G. Béla a goethei Gleichnishez való kötődéssel magyarázza: „A sor a Faust híres utolsó sorai közül való: Alles Vergängliche Ist nur ein Gleichnis. Minden, ami van, csak hasonlóság, hasonlat, utalás, példázat — így, rokon fogalmakra tördelve, fordíthatjuk csak e csodálatosan gazdag és tömör, enigmatikus sort. Babits e versének [Ősz és tavasz között] szervező elve a példázat, az utalás, a hasonlat, a hasonlóság. Áthatja a vers valamennyi alkotó elemét és rétegét, a mondattól, a sortól, a strófától a rímig és ritmikáig. Alkotó elemei és rétegei a Gleichnis jegyében szerveződnek önelvű egységgé, stílszerkezetté, műalkotássá. [...] A vers műfaja, hangneme éppen 93