Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
A természeti tárgy 1. mint a dolgok és lehetőségek dialógusa
úgy, mint képkincse, szcenikája és szószerkezetei az egymást keresztező és fokozó költészettörténeti és művelődéstörténeti rájátszások és utalások sorozatait mutatják föl. E sorozatokból szerveződnek, épülnek össze.” Szerinte a babitsi költészetben jelentkező „versszerűség”-, „megalkotottság”-igény „a közös emberi lét hasonlósága, a történelem segítő példázata jegyében, a közös emberi értékeket megélt tartalmas emberi élet jegyében elégikusan állt az élet, a lét részeként, zárómozzanatként tekintett halállal szemben.” És ezzel ezt a formációt elkülönbözteti az egzisztencialisták szemléletétől: „Egy gondolatgazdag tanulmányában Benn [...] azt fejtegeti, hogy a wie-Dichter, azaz a hasonlattal élő költő jellegzetesen 19. századi, nem 20. századi jelenség. Goethe vagy még Eichendorff is joggal élhetett hasonlattal. Volt mit mihez hasonlítaniok. Világképük tárgyias létű elemekből épült össze, s maguk is e tárgyias alkotó elemek egyike voltak. [...] A modem költő számára így, véli Benn, a maga léte maradt, egyetlen valóság, de ez is csak mint lehetőség, mely azáltal lesz tárgyias valósággá, hogy megfogalmazza-e a költő vagy sem.” Ezzel szemben Babits éppenhogy azt keresi versében, ami összeköt: „Akárcsak Goethe, akinek annyiszor vetették szemére, hogy az elégikus jegyében kitér a tragikus elől. Csakhogy ez az elégikus nem innen, hanem túl van a tragikuson, magába foglalja a föloldott tragikust. Úgy, ahogy Babits mondja róla: .Végül a halállal is meg kellett békülni’, s .mintegy túl kellett élnie saját halálát, hogy minden lezáruljon’, hogy teljes legyen, hogy alkotás legyen maga az élet, maga a halál is.”4 Es nemcsak Babits, de szinte minden jelentős ekkori költőnk művében szembetűnő ez a kötődési akarat. József Attila Thomas Mann-verse, Babits-versei, Kosztolányihoz való kapcsolódása éppúgy jelzik ennek a formációnak jelenlétét, mint Szabó Lőrinc Halott húgom könyvei, Werthert fordítva és mindig vagy a Más világok című versei, sőt a mindig is más paradigma szerint alkotó Illyés és Szabó Lőrinc egymást figyelő barátságának ekkori megerősödése. De erre utal az 1938-as Harc az ünnepért kötetben megszaporodó, barátaihoz szóló dedikáció is, valamint versének címében a megszólításos szerkezet; végül pedig éppen az Örök barátaink című műfordításgyűjtemény tematikus összeállítása: Szabó Lőrinc nem költőnként mutatja be a verseket, hanem témánként, 94