Kabdebó Lóránt: A magyar költészet az én nyelvemen beszél. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében - Irodalomtörténeti füzetek 128. (Budapest, 1992)
A természeti tárgy 1. mint a dolgok és lehetőségek dialógusa
Mintha vas függönyök ereszkedtek volna körém, rab vagyok a titkok között, melyeket úgy hívnak, hogy: Én. Ez a kiindulás a Te meg a világ keményen megfogalmazott Énképéhez hajlik, a versfolytatás pedig már e kötet poétikai kalandja után, összegzésként ismétli ugyanezt: Mi lehet odakint?! csak börtönöm magánya kong. Úgy ugrálhatok benne, mint gumicellában a bolond. A két versszak képanyagának különbözősége egyúttal ezeknek az éveknek dialogikus poétikai paradigmáját mutatja, mellyel a Különbéke-korszak a valóság kézzelfogható adataihoz való szoros kötődését igyekezett eloldani. Mint az 1927—28-as versekben, majd József Attila Nagyon /ű/-korszakában: a poétikai biztonságból kiszabadulása egyben a pszichikai hangoltságú bizonytalanság, a védtelenség, a kiszolgáltatottság zavartságával társul. Ezáltal a Harc az ünnepért korszak egyszerre jelenti egyfajta biztonság és bizonytalanság jelenlétét a versben, a hagyományhoz kötöttséget és annak megbomlását, a társultságot és magányt, archetipikusságot és a halállal szembesítő csak egyéni történetet, egészében: szerkezetében a „megalkotottságot” és a „deformációt”. * * * A Különbéke-kotszak idején az adatokkal megfogalmazható, a kitüntetett időpillanatokat választotta Szabó Lőrinc költészete témájául. 1936 után megtartja témául ezeket az időpillanatokat, de már nem elégszik meg ezek csak empirikus adatokkal való meghatározásával, hanem az empirikus adatgyűjtést és ennek alapján kiváltott következtetést felváltja a metafizikai kapcsolatkeresés, amellyel éppen a töredékjelleget, a lefokozottságot akarja korrigálni. „Vak voltam már, hitetlen zűrzavar” — íija és megoldásként átdolgozva idézi a régi, 1928-as verset, új címével címadóul a kötet számára: 96