Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc"pere" (Budapest, 2006)
Egy eszmélet története: Szabó Lőrinc 1945-ös Naplója
adását. Hasonlóképpen hangsúlyos Gyergyai Albert emlegetése Weimarban, 1942-ben, Drieu la Rochelle-nek, a Nouvelle Revue Frangaise akkori szerkesztőjének érdeklődését említve a hazai beszámolóban.129 A fent említett „átgyúrás” lényegében finomítást is jelent.130 A hagyatékban megmaradt ennek a berlini előadásnak a gépirata. A költő soha magyarul ki nem adta ezt a szöveget. Utóbb Bognár József publikálta a Magyar Fórum kiadásában megjelentetett „válogatott prózai írások” kötetben. Tegyük egymás mellé a Nyugat első nemzedékét politikailag jellemző, és a korábbi politikai mezőt felváltó irodalmi közeget összehasonlító mondatokat: Ezekkel a nyugatos írókkal a konzervatív magyarság nem tudott méltó ellenfeleket szembeállítani. A közösen vívott politikai és esztétikai szabadságharc meglehetősen együtt tartotta a Nyugat heterogén társaságát, de még jobban összekovácsolták őket a közösen elszenvedett támadások. Azt a hibát, hogy a kor legjobb íróit, noha tiszta magyarok voltak, világnézetükkel és irodalmi értékükkel együtt kiátkozta, elkeserítette és ezzel részben a megértő zsidóság táborába szorította a reakciós hivatalosság, ezt az óriási hibát csak mostanában kezdi kiheverni a magyar szellemi élet. 129 „Kicsit izgatott voltam előzőleg, bevallom, mert ez volt az első németnyelvű előadásom. A kislányom tanárnője fordította le és aztán Horváth [sic!] Henrikkel gyúrtuk át, hogy minden tekintetben kifogástalan legyen.” Magyar Bálint: Beszélgetés Szabó Lörinccel berlini előadásáról, irodalmi terveiről - s Egyiptomról. Színházi Magazin, 1939. június 23. 74—76. A másik pedig: „a francia szerkesztő és Sprecher pesti-párizsi ismerősök felől tudakozódott [...] és Gyergyai Albertról, akit igen melegen emlegetett”. In: Szabó Lőrinc: Búcsú Weimartól. Magyar Csillag, 1942. december 1-jei számban, kötetben: Uő: Emlékezések és publicisztikai írások, i. k. 690. Pierre Drieu la Rochelle (1893-1945. március 16.) jelentős költő, aki a felelősségre vonást öngyilkosságával megelőzte. 130 A két szöveg: A stílus és szellem főirányai az újabb magyar költészetben. In: Szabó Lőrinc: Magyar sors és fehér szarvas, i. k. 88-102., az idézett szövegrészek: 91., 92., 97.; Neue ungarische Dichtung - Geist und Stil - von Lorenz Szabó. Vorgetragen in der Gesellschaft der Freunde des Ungarischen Instituts in Berlin, am 4. Juni 1939. Ungarn, Monatschrift für Deutsch-Ungarischen Kulturaustausch der Ungarisch-Deutschen Gesellschaft in Budapest, Verlag Danubia, Budapest-Leipzig, 1941. 261-273., az idézett szövegrészek: 262-263., 263., 269., 271. A József Attilára vonatkozó szöveget Fordította Bokor László és Németh Alajosné visszafordításában idézi: Kortársak József Attiláról, II. (1938-1941). Szerkesztette Bokor László, sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Tverdota György, Akadémiai Kiadó, Bp., 1987. 1559.; a két magyar szöveg eltérést mutat, hiszen a Bognár József szerkesztésében a Szabó Lőrinc: Magyar sors és fehér szarvas című válogatott prózai írások kötetben megjelent szöveg eltér a költő által az Ungarnban közölttől: „Illyés a tiszta szellem és a nehéz rög költője, nép- és egyben kultúrdalnok. A teljesen intellektuális alkotásmód irányában fejlődött egy harmadik, ugyancsak igen jelentős új magyar költő, József Attila. Mosónő fia volt. Ideges ziláltság, éles naturalizmus, szeszélyes-ultramodem álomvilág, gyerekes virtuozitások és hetykeség, a dolgok logikája és személyiségének tisztázása utáni hősies vágyakozás és törekvés: ez József Attila. Szocializmusa lényegében már egyfajta nagyvárosi proletárideológia. Dacos egyénisége a külső magyar valósággal szemben teljesen ellenzékbe szorította, és mint sajnos nem életrevaló ember, a liberális körök és szövetségeseik támogatására volt rászorulva. Hogy mekkora vágy élt benne egy harmonikusabb lét után, azt fájdalmasan bizonyítja kétségbeesett vallomása, melyet pár nappal halála előtt többek között nekem is tett. Gyógyíthatatlan lelki betegség, kibírhatatlan szorongásos állapotok és végül az őrültség, életének korai végét okozták: két évvel ezelőtt egy vidéki állomáson a gyorsvonat elé dobta magát és meghalt. Összegyűjtött költeményei ezután hirtelen nagy sikert arattak, s a fiatalon elhunyt költő körül - bár kisebb mértékben - megismétlődött a korábbi értelmetlen veszekedés a polgári-szocialista és az addig közönyös nacionalista körök között: kié volt? Nem lehet kétséges, kihez tartozott, legszebb költeményei okvetlenül kincsei a magyar lírának.” 296