Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában (Budapest, 1996)
Bevezetés
legjelentősebb hazai mestere.) A prózában mindehhez hozzávehetjük: a történet és a jellem korábbi meghatározóként való hangsúlyozottságával szemben az alkotói tudatban a szöveg grammatikai és mitikus felépítettsége válik meghatározóvá, az alkotóelemek - művön belüli és kívüli - minél teljesebb átjárhatóságának megalapozottságával. (A magyar prózában olyan következetesen megalkotott szövegképzési képletek ugyan nem jöttek létre, mint a lírában, mégis a problematika megjelenik majdminden alkotónál, a klasszikus modemségű Füst Milántól az utóbb a posztmodemnel is kacérkodó Szabó Magdáig. Ugyanakkor két jelentős alkotó életművében kísérhetjük figyelemmel ennek a gyakorlatnak az alakulását a magyar prózában: Szentkuthy és Határ Győző pályaképét megrajzolva.) A század második felében megjelenő utómodernségben azután a szöveg szerkesztettségében a történet-mondat és a mítosz-archetípus tudatbeli azonosíthatósága problematikussá válik (Mészöly Miklós). Majd a posztmodernben a szövegszerűség az önmagában létrejövő dialogicitásával alakítja meg azt a tudatot, amely egyrészt az intertextuális összegyűjtésben-viszonyításban-szerkesztésben (író), másrészt a befogadás folyamatában (olvasó) érkezik el létezésének mikéntjéhez (Esterházy). A kötet az utóbbi négy év egyetemi előadásait és konferenciai felolvasásait egymást kiegészítő sorrendben tartalmazza. A fejezetek egy irodalomtörténeti korszakot fognak át: annak nem valamilyen hagyományos történelmi vagy írói-éltrajzi meghatározottságában, hanem a poétikai események összefüggésében. Az ily módon a történetiségében a modernség második hullámaként megnevezett, a dialogikus poétikai alkotói módként jellemezhető gyakorlat megjelenését kísérik figyelemmel - előtörténetét, világirodalmi párhuzamait és jelenlétét mai horizontunkon. (Pécs-Miskolc-Budapest, 1991-1995) 10