Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában (Budapest, 1996)
A „Költőnk és kora” értelmezéséhez
szólhatunk, nem a Változatlan Út, az a név, amelyet megnevezhetünk, nem a Változatlan Név. [...] a hagyományos értelemben, arra az igazságra utal, hogy az emberi szóhasználat sohasem képes a dolgok igazi lényegét kifejezni. Minthogy magunk is meg vagyunk győződve arról, hogy a kimondott vagy megnevezhető szó nem örök név, fordításunkban e hagyományos értelmezést választottuk."23 Ez a pont, amelyben „a vas világ a rend" megszűnik poétikai ihlető lenni: megtörténik a „természettudományos gondolkozás helyesbítése", elkövetkezik a „Kelettel való keveredés".24 József Attila akár tudatosan kapcsolódott ehhez a szemlélethez, sorsa akár a poétikában vezette erre, a jelentéstől eloldott szavak hangoltságát választja, a dúdolható pszeudo-képet. Ha Szabó Lőrinc poétikájával vetettem eddig össze, itt egy másik véglettel kell szembesítenem ezt a fajta József Attila-verset: Weöres Sándor válasza e kihívásra a tudat egységesítéséhez vezet, ahol a sokszorosság csak látszat. Az Istennel való egyesülés misztikus élménye szabályszerűen ehhez a felfogáshoz vezet olyankor, amikor erős előítélet nem állja útját. Ez annyit jelent, hogy Keleten könnyebben, mint Nyugaton. Schrödinger e misztikus metafizikára jellemző szövegként egy perzsa-iszlám misztikustól, Aziz Nasafitól idéz: „Az élőlények halálakor a lélek a lélekvilágba, a test a testvilágba kerül vissza. De eközben csak a testek változnak. A lélekvilág egyetlen lélek, amely fényként áll a testvilág mögött, s minden egyes létrejött lényen, mint ablakon átcsillan. Az ablak minőségétől és nagyságától függően több-kevesebb fény hatol a világba. A fény maga azonban változatlan marad."25 Szinte ennek a szövegnek az illusztrációja Weöres Grádicsok éneke című versciklusának első darabja. Ez esetben a poétikai sokféleség már ennek az ismét biztosított meghatározottságnak a védelmében való artisztikus lazaság: a nyelvi-képi oldottság nem az individuális szabadakarat teherpróbája egyben, hanem a személyes létezés elrendezettségének, biztonságérzetének megnyilvánulása. 150