Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában (Budapest, 1996)
Az Egy álmai
Tehát a történeti szemlélet horizontján az ember „nem nagy"-sága és „nagy"-sága egyként tárgyi valóság, csak a kettő között esetenként konkrét méretű időbeli és ebből következően nagyságbeli feszültség van, a dialógus különböző idősíkok között alakul: a jelen a rabság, a jövő ennek vágyott feloldása. Ugyanakkor József Attilánál éppen ez a jövőkép válik egyre bizonytalanabban megképezhetóvé. Mondhatnám: Szabó Lőrinc a dialogikus poétikai paradigmát az örök jelenre alkalmazza, József Attila pedig ennek módszerét átvéve az örök jövőre kénytelen ugyanezt adaptálni. József Attila a jelen ellenében a jövőre apellálva, ezt magyarázza - meggyőződésem: - a Te meg a világ Szabó Lőrincének. Ugyanakkor Szabó Lőrinc nem várja „vakon a hajnalt", építi házát „kényéül", bele bárki is települjön. Illetőleg tudja: minden épülő házba háziúr települ, csakhogy ő a maga horizontján óhajtja ezt a háziuraságot definiálni. Méghozzá az Egyesség felől nézve. Az ő kérdése imigyen hangzik: tudom-e magamat a magam háziuraként definiálni. Az egyes ember létezését olyan viszonylatokban felmutatni, amelyek a „magam törvénye szerint" alkothatok. Szabó Lőrinc nem azt nem tudja, amit József Attila is tud (a szociális igazságtalanságot, az értékek napi piaci leértékelődését, a kín finomodását az időben), hanem túl ezen, az egyes ember személyes kondícióit akarja optimálisként kilicitálni. Azt teszi költészete tárgyává, ami az egyes ember akaratától függ, önmaga viszonyainak belső megformáltságát. Szabó Lőrinc nem a történelemben különböző célképzeteket megvalósítani akaró embert formázza, hanem az embert, aki mindenféle (benne történelmi, biográfiai, pszichikai stb.) viszonyok közé dobottan vizsgálja és alakítja önmaga létezését. Nem reménykedik az idővel beteljesedő messianisztikus jövőben, de a sors elviselésére a legtragikusabb körülmények és viszonyok között is kísérletet tesz. Végül is József Attila sem menekülhet valamilyen „biztos jövőbe", az ő esetében ebben a jövőben válik az „igazság" pszichikai meghatározottságúvá, az „idegállapot vagy megfogalmazás" értelmében. Ugyanezeket - igaz egy másik horizonton, a jövőbe transzponálva - kell végiggondolnia: az ember személyes és kö111