Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában (Budapest, 1996)
A dialogikus költői paradigma megszületése a magyar lírában
Azt hiszem, itt jelentkezik a filológia irodalomtörténeti jelentőségű esélye. Két év. Szabó Lőrinc 1927-28-as termésének rekonstrukciójával tetten érhettem a poétikai paradigmaváltás eseményeit a magyar lírában. Miért szorul ez a két év rekonstrukcióra? Mert maga a költő is megijedt saját dolgaitól. Nagyobb igényű volt, mintsem csak vegetálni akart volna költőként: amit alkotott, azt már vissza nem vezethette semmilyen hagyományhoz, és széttekintve, a kortárs irodalomban sem talált hasonló jelenségeket. Ezért elbizonytalanodott. Új kötet kiadásának adódó lehetőségével nem élt 1928 végén, sőt az elhallgatást is vállalja. Utóbb sem költőkkel igazolja magát, hanem filozófusokkal. Nem is azzal, akinek filozófiájával poétikájában adekvát eredményre jutott, tehát nem Heideggerrel, hanem a véletlenül kezébe került Russellel vagy a bizonyos témarokonság alapján őt inspiráló-igazoló Stimerrel. Utóbb 6 maga értelmezi így a - szerintem - nem túlértékelhető Russel-hatást: „Sokat vergődtem ezekben a magányos években az egyensúlyért, [...] és az új, [...] nagy hatás [...] akkortájt ért, amikor úgyszólván csak rendezni kellett azt, amivel lassanként magam is tisztába jöttem. [...] Valószínűnek tartom, hogy a lényege megnyugtatás volt: mintha mindaz, amit Russelben és Goethében láttam, elsősorban emberi biztatást adott volna, azt mondván a káoszt elhagyó léleknek, hogy: Rendben vagy, te is egy lehetséges világ vagy, fiatalember!"5. Szabó Lőrinc láthatárán a kortárs lírából a klasszikus modemségű poétikai gyakorlat (Babits, George nevével jelölhető eseményei) és az avant-garde jelenségei (a Menschheitsdämmerung költői, olasz, orosz futuristák, francia szürrealisták fordításai a Pandorában és paródiái a Divatok az irodalom körül6 című tanulmányában) mint elhagyott tények szerepelnek - amit akkor még nem ismerhet, az övéhez mérhető történések: Benn váltása, Eliot, Pound és az őt követő József Attila. A hagyományt kezdettől keverten alkalmazza. A Föld, Erdő, Isten klasszikus modernsége expresszionizmussal színezett, a Fény, fény, fény és A Sátán Műremekei expresszionizmusa klasszikus verselésen iskolázott szerkezetben jelenik meg. De mindvégig, 1926-ig érvényes a költő és vers kapcsolatára az a pragmatista pedagógiai-pszichológiai preferencia, amelynek ars poeticáját 13