Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában (Budapest, 1996)

A dialogikus költői paradigma megszületése a magyar lírában

lírában. Két szembeszökően markáns és egymástól határozottan elkülönböző jellegű versalkotási mód válik hangsúlyossá, az elkö­vetkező poétikai értékrend meghatározójává. Az Illyés-féle nép­nemzeti kötöttségű, pedagógiai célzatú, realista, ábrázoló, folya­matosan elbeszélő jellegű, mely még a babitsi pályát is maga felé hajlítja - és az egyes ember létezési viszonyulásaira rákérdező, létbölcseleti ihletettségű, dialogikus szerkesztésű költészet Szabó Lőrinc és nyomában József Attila pályáján. A változás leírása, interpretációja már in statu nascendi elkez­dődik (hadd emeljem ki Halász Gábor szerintem egyre hangsúlyo­sabbá fontosodó következetességét e témában13), és a mai napig tart14. Én most csak a Szabó Lórinc-i változatról beszéltem, és talán nemcsak kutatási témám okán. Egyre világosabb ugyanis szá­momra (és nem egy visszaigazolás bátoríthat is), hogy telje­sítménye egy poétikai paradigmaváltás optimális kilicitálása, a paradigmaváltás egyéb hazai megvalósulásaihoz képest ez a változat teljesítette be a legteljesebben a korszak történetiségében megnyilvánuló filozófiai igény poétikai adekvációját. Teljesítmé­nye világirodalmilag értékelhető, Benn, Pound, József Attila társa­ságában. Másrészt filológiai rekonstrukcióval azt igyekeztem bizonyítani, hogy mindez nem 1930-32-ben jön létre, amikor a Te meg a világ kötetben látható végeredményként, hanem éppen 1927-28-ban alapozódik, Szabó Lőrinc költészete már ekkortól nem vezethető vissza előzményekre, kortárs példákra. Ezt fogja 6 - inkább filozófusokra utalva - visszaigazolva látni a Te meg a világ idején. 19

Next