Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában (Budapest, 1996)
Adalékok a dialogikus poétikai gyakorlat előtörténetéhez
különböző versbeszédét szólaltatja meg és dialogikus helyzetbe hozza58. Annak a poétikai paradigmaváltásnak, amelynek előtörténetét keresem, azt hiszem, éppen Ezra Pound Hugh Selwyn Mauberley (Life and Contacts)59 címet viselő versciklusában találhatom meg az előhangját. Az 1920-ra véglegesített kompozíció akár egyetlen sorához is többféle, a század költői tendenciáit reprezentáló eseményt asszociálhatok; például: „Caliban casts out Ariel"60. Pound a tízes évek utolsó harmadában - Eliot társaságában - úgy tér vissza a szabad verstől megcsömörlötten a legszigorúbban kötött formájú flaubert-i stilisztikához és gautier-i versszerkesztéshez, hogy közben az ítéletek viszonylagossá tételét is beprogramozza a szövegbe. Ezáltal a visszatérés poétikai újdonság kivitelezését váltja ki: a mondat-ítélet azonosság megbontását. És hogy poétikai törekvésük nemcsak Pound és Eliot önmagukra méretezett vállalkozása, elég, ha a költészetét tőlük függetlenül alakító Kavafisz kortársi megoldásaira is tekintünk. Ha pedig így nézem, a Mauberley egyidejűleg többféle eddigi irodalomtörténeti előfeltevés érvényességi körét megkérdójelezteti: egyrészt kétségessé teszi az avant-garde húszas évek közepéig feltételezett dominanciájának érvényességét - bárha a kötött vershez való visszatérés még nem jelenti egyben az avant-garde-dal való szakítást is; legfeljebb - másrészt - újragondoltatja az avantgarde és a korabeli szabad vers azonosításának doktrínáját. Ez pedig éppen azokra az irodalmakra vonatkoztatva hozhat jelentős nézetváltozást, amelyekben a kötött formák hangsúlyos - a harmincas évekre korszerűvé váló klasszicizálást megelőlegező - vállalása az irodalomtörténeti értékelésben a »provinciális lemaradás« elítélő címkéjét vonta maga után. Mint például a magyar líra esetében, ahol az avantgardista Kassák a fiatal József Attilát lesöpró megjegyzését, miszerint a rímes vers anakronizmus a hűszas években, az irodalomtörténetírás utóbb sokszor abszolút értékítéletté emelte, és a meglévő értékek ellenében az elsatnyult vagy nem is létező avant-garde nyomokat kutatta, illetőleg hiá-37